Levélváltás a címe annak a korongnak, amelyen hat Cseh Tamás-számot interpretál a Republic együttes, míg tőlük szintén hat dalt ad elő az életútját mostanában a Bárka Színházban felidéző művész. A március 11-i élő koncertet követő lemez izgalmas vállalkozás előadóknak és rajongóknak egyaránt. Az egy szál gitár kíséretében született Cseh Tamás-nóták zenekari változata meglepően jól hangzik, aminek csak egy titka lehet: a dallam. A művészek egymásra találása állítólag a véletlen műve, ám a hangzásvilág rokonsága, a szívet melengető belső gondolatok egymásba fonása feltehetően megkönnyítette ezt. Mielőtt bárki a nosztalgiahullám újabb lovasairól beszélne, megnyugtatásul közöljük: ez a nosztalgia a hallgatható zenére és az elgondolkodtató szövegekre korlátozódik. –
- 11:49 Bér és jutalom: nagy változás jön, júniustól egyik sem múlhat eseti vezetői döntéseken
- 11:32 3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad
- 11:28 Már nem az Apple füleseit másolja a Samsung Galaxy Buds4
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 11:19 Takács Péter megtartotta az utolsó államtitkári beszédét: „Jó munkát végeztünk”
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
