A támadások nyugtalanságra adnak okot, mégsem tekinthetők elektronikus Pearl Harbornak – nyilatkozta Bill Clinton azon a megbeszélésen, amelyet a betöréseket követő héten szervezett a nagy high-tech cégek számára. A találkozón – amelyen olyan vállalatok képviseltették magukat, mint a Microsoft, az IBM, a Nortel Networks, az EDS, vagy az America Online – nem született konszenzus arról, hogy a kormányzatnak miképpen is kellene részt vennie az internet biztonságosabbá tételében. Néhány résztvevő azt hangsúlyozta: a szövetségi végrehajtó hatalomnak rá kellene bírnia a cégeket arra, hogy végre megtegyenek olyan biztonsági intézkedéseket, amelyek egyrészt költségesek, másrészt pedig népszerűtlenek az internet szabadságát kedvelők körében. Az elnök kezdeményezésére a Fehér Ház új internetvédelmi központot fog felállítani, már neve is van: Cyber-National Information Center. Bill Clinton máris 9 millió dollárt kért a kongresszustól az új intézmény számára. Az elnök emellett 2 milliárd dollárt kíván fordítani a kormányzati számítógépek biztonságára, mégpedig részben egy központi behatolásérzékelő hálózat kiépítésével. A kormányzat biztonsági szakembereit ugyanis jó ideje aggasztja az a tény, hogy olyan országos rendszerek, mint a védelmi vagy az energetikai hálózatok, összeköttetésben állnak az internettel, így könnyen katasztrófához vezető támadást szenvedhetnek el. Jogvédő szervezetek ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy ezzel olyan adatbázis születik, amely jóformán minden adatot tartalmaz a polgárokról, s így új támadási felületet kínál a hackereknek. Másrészt az sem kizárt – mondják – , hogy a jóindulatú, de technikailag járatlan polgárt számítógépes kalóznak nézik, amikor az interneten keresztül próbál meg a kormányzattal kommunikálni.
- 16:49 Kutyájával együtt sodorta a lavina a spanyol síelőt
- 16:42 Reviczky Gábor: Kész csoda, hogy nem lettem bűnöző
- 16:39 Rangadót nyert a pólóválogatott, két meccs után biztosan csoportelső az Eb-n
- 16:17 „Fogy a harcos kilobyte, a morcos kis Putyin-light” – újabb NER-kritikus dallal jelentkezett Pajor Tamás
- 16:12 Sorkatonaság: 1200 fiatal kapott behívót Horvátországban
- 16:08 Így zajlik a Duna a fővárosban
- 15:48 Új ítélet: az Indexnek helyre kell igazítani a Tisza állítólagos adóterveit „szivárogtató” cikkét
- 15:38 Hógolyóként közlekedett egy autós Ózdon – fotók
- 15:33 Visszaszólt Trumpnak a kubai elnök: Nekünk senki ne írja elő, mit tegyünk!
- 15:30 BiztosDöntés: sokan elkövethetik ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjnál
- 15:18 Szandi Fenyő Miklósról: Hiszem, hogy fel fog gyógyulni, mert ő egy nagyon erős ember, egy örök fiatal
- 15:13 Lovas Rozi: Érzékeljük, hogy már a rendszer is résen van, igyekeznek ellehetetleníteni bennünket
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 15:04 Mit akar Trump Grönlanddal?
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 08:46 Golden Globe 2026: Leonardo DiCapriót pont vette a kamera, mikor valakinek furcsa dolgokat üzent
- 10:45 Változás a nyugdíjkifizetésnél februártól, több mint egymillió időst érint
- 12:40 Megszökött egy gyerek a kórházból, a Népszínház utcában feküdt a hóban, amikor rátaláltak
- 11:28 Pánikba esett és a Bükkben ragadt éjszakára egy turista, miután a 116-ot hívta a segélyhívó helyett
- 08:19 ICE-ellenes kitűzőt viseltek a sztárok a 2026-os Golden Globe-on
- 11:11 Nyert egy Golden Globe-ot, mégis Snoop Dogg tette négy szóval teljessé Stephen Graham életét
- 12:24 A francia állampolgárságot megszerző George Clooney franciául köszönt be a Golden Globe-on
- 10:57 Közlekedésinfó: Lázár szerint hibázott, amikor szlováknak nevezte a tiszás képviselőt; március elején indulhat el a személyforgalom a Budapest–Belgrád-vasútvonalon
- 10:18 Havas Henrik elárulta, hogyan tárgyalta ki a havi 4 milliós fizetést a TV2-től
- 05:55 Kósa Lajos rokonáé a megrogyott agrárcég, amelyben adófizetői pénzek is eléghetnek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
