Nehéz dolga lesz az itthon tomboló kisautódivat idején a Mazda legújabb ékességének, a Magyarországon most bevezetett 626-osnak. Miközben az eladott import-személyautók száma az 1998. évi 80 ezerről tavaly csaknem 100 ezerre ugrott, több mint félezerrel kevesebb középkategóriájú négykerekűt adtak el. Az úgynevezett „D” szegmens aránya így 14-ről 11 százalékra apadt, és a szakértők szerint ez tartós tendenciának ígérkezik. Ennek megfelelően az új 626-osnak szüksége lesz minden csáberőre, hogy állni tudja a versenyt, s az idén is gazdára találjon a tervezett 150-200 autó. Ebben segít majd a megújult arculat, a jellegzetesen ferdére metszett első fényszórók, a korábbinál is nagyobb biztonság (a blokkolás- és a kipörgésgátló, az elektronikus fékerő-szabályozás, a négy légzsák, a sokkal rövidebb fékút). A 626-osban az eddiginél hatásosabb a zajszigetelés és a hangelnyelés, amely a karosszériát még alulról is elzárja a motorzajtól. Az manapság természetes, hogy a kocsihoz választható három erőforrás (egy dízel és 1,8 vagy 2,0 literes benzines) teljesítménye is tovább növekedett. –
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 18:03 Mesterséges kómába került a románok szövetségi kapitánya
- 17:19 Ez a négyperces videó megmutatja, milyen lett madártávlatból a most elkészült Citadella
- 17:02 Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni
- 16:44 Galéria: újra a királyi családdal együtt ünnepelte a húsvétot Katalin hercegné
- 16:37 Még vezetett a 85. percben a Diósgyőr, végül mégis pont nélkül maradt
- 16:18 Megvan, kik játszanak majd a Birmingham bandái folytatásában
- 16:05 Ezek a hatos lottó április 5-i nyerőszámai
- 15:33 Trump: Nyissátok meg azt a kibaszott szorost, ti őrültek, különben a pokolban fogtok égni!
- 15:30 Száz éven át az anyákat segítő mellbimbóvédők mérgezték az újszülötteket
- 14:46 Az Inter Miami magyar játékosát is becserélték a meccsen, amin Lionel Messi történelmi gólt lőtt
- 14:24 Húsvétvasárnapi beszédében is békére és összefogásra szólított fel XIV. Leó pápa
- 14:02 Semmi nyoma migránsáradatnak a hazai adatokban
- 14:01 A tizedik kiemelt ellen is nagyot játszott a magyar dartsos, de egy 121-es kiszálló után jött a papírforma
- 14:00 Szulejmán kelepcébe akarta csalni Lajos királyt
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 08:52 Schóbert Norbi: Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie
- 04:40 Kvíz Jézus Krisztus életéről: mennyire figyeltél a hittanórán?
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 06:31 Amerika megtalálta az Iránban lelőtt második pilótáját is
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 16:44 Galéria: újra a királyi családdal együtt ünnepelte a húsvétot Katalin hercegné
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
