Veszprém lesz a multinacionális német társaság, a Continental Teves szenzorgyártó központja. A Continental konszernhez tartozó, a gépjármű fékrendszerekre, illetve fékezésbiztonsági alkatrészekre szakosodott céget az ABS-ek területén világviszonylatban a legnagyobb szállítók között jegyzik, vevői között egyebek mellett az Audi, a Volkswagen, a BMW, a Ford és a Mercedes is megtalálható. A Brazíliától Kínáig számos érdekeltséggel rendelkező vállalat több mint 10 ezer embert foglalkoztat, forgalma 1998-ban megközelítette a 4 milliárd márkát. A cégnek Közép- és Kelet-Európában a csehországi Jicínben, illetve Veszprémben van leányvállalata. A 100 százalékban német tulajdonú, ám kizárólag hazai menedzserek által irányított Continental Teves Magyarország Kft. az ABS-szenzorokra specializálódott, mely egységből az elmúlt napokban készült el a 25 milliomodik darab. Az anyacég – amint azt Hans Albert Beller igazgatósági elnök a házi jubileum alkalmából bejelentette – a jövőben vezető szerepet szán a veszprémi gyárnak az ABS-szenzorok gyártásában, sőt két éven belül egy 30-40 fős fejlesztési központot is fel kívánnak állítani a dunántúli városban. Ennek kapcsán együttműködési megállapodást írtak alá a Veszprémi Egyetemmel is. A csaknem 800 embert foglalkoztató, tavaly 12 milliárd forintos forgalmú cég egy új gyártósor beállításához 170 millió forintos kamatmentes kölcsönt kap a magyar államtól. –
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 12:04 Artemis misszió, nagyhét és Trump-ellenes tüntetés a hét képein
- 11:58 Robbanószer a magyar–szerb gázvezetéknél – Orbán összehívta a védelmi tanácsot
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 11:00 „Reménytelennek látom Magyarország helyzetét” – szegényen szeretne meghalni, saját lakását is elajándékozta Fellegi Ádám
- 10:59 Hivatalos: Rosta Miklós visszatér Szegedre
- 10:59 Vályi István: Már nem félnek az emberek a szörnyetegtől
- 10:41 Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél, Orbán összehívta a védelmi tanácsot
- 10:27 Sharon Stone áttekeri a filmes szexjeleneteket, mert inkább a képzeletére bízza
- 10:19 Ismét Öböl menti államokat támadott Irán
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 09:59 Vihar miatt félbeszakadt meccsen, szinte lehetetlen helyzetből fordítva jutott első WTA-döntőjébe Udvardy Panna
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 10:01 Szinte hihetetlen, hogy csalogattak elő egy csatornába szorult kiskacsát Budapesten
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 09:26 Ujhelyi István: Szeretném, ha a Tisza kétharmadot szerezne
- 08:59 Magyar Péter megadta híveinek a választási mozgósítás receptjét
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy hét hónapos gyereket New Yorkban
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 08:01 Ilyen arccal nyílhat meg újra a legendás Gellért fürdő
- 11:58 Robbanószer a magyar–szerb gázvezetéknél – Orbán összehívta a védelmi tanácsot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
