A Magyarország felemelkedését szimbolizáló szemléletes dongó-hasonlat Orbán Viktor múlt heti országértékelésében hangzott el. A beszéd kétségkívül a rendszerváltás utáni Magyarország leghatásosabb és műfajában vitathatatlanul eddigi legnagyobb teljesítménye volt.
Azon persze csak az ártatlan gyermek csodálkozik, hogy a dongó tud repülni. Csak gyermeki széplelkek hihetik el, hogy a magyar gazdaság fellendülése 1998-cal, egy új gazdasági modell meghonosításával kezdődött. Csak politikailag naivok képzelhetik, hogy a növekedés előzmények nélkül való. A miniszterelnök beszéde kétszer is a Bokros-csomag egyoldalú kritikáját fogalmazta meg, elhallgatva annak vitathatatlan jelentőségét a mai fenntartható növekedés megalapozásában. Ezzel szemben nem fukarkodott Járai Zsigmond pénzügyminiszter dicséretével, aki a tanácsok és heves viták ellenére “biztos kézben tartotta a szikét”. A miniszterelnök kormánya tagjai közül egyedül neki köszönte meg munkáját, “lélekjelenlétét és kitartását, amellyel sikerre vitte az új gazdasági modell első évét”.
Járai kétségkívül megérdemli az elismerő szavakat. Miként már e hasábokon is megírtuk, valóban figyelemre méltó higgadtsággal állt ellent az egyébként antietatista közgazdászok központi beavatkozásra buzdító nyomásának. (A kormányfőnek persze a teljesség kedvéért illett volna megemlítenie Surányi György jegybankelnök és Chikán Attila akkori gazdasági miniszter nevét is.)
Járai a rendszerváltás utáni pénzügyminiszterek közül mindenképpen egyedi szerepet játszik. A közvélemény-formáló közgazdászok az Orbán-kormány pénzügyminiszterében – a Németh-kormány egykori miniszterhelyettesében, a Magyar Hitel Bank csődtömegét a szocialista-szabaddemokrata kormányzás alatt sikerrel privatizáló bankárban – a technokratát üdvözölték. Annak garanciáját látták benne, hogy ő bizonyosan nem fogja feláldozni a növekedés oltárán a kínkeservvel elért egyensúly közeli állapotot. És Járai ennek az elvárásnak meg is felelt.
Míg azonban elődei zömében azért kerültek konfliktusba miniszterelnökükkel – és azért voltak népszerűek a közvélemény-formáló közgazdászok szemében -, mert főnöküknél dinamikusabb reformokat szorgalmaztak, Járairól ez nem mondható el. Éppen ellenkezőleg: tudatosan kivonult az átfogó reformokból, szakmai kérdésnek minősítve valamennyit. Nem exponálta magát az egészségügyi finanszírozás reformja mellett, viszont adta a nevét az új nyugdíjrendszer megnyirbálásához, adóreform-elképzelése pedig elbukott. Leginkább talán még az önkormányzati jövedelmek átcsoportosítása terén vállalt konfrontációt, ezzel egyébként kifejezetten politikai érdekeket is kiszolgálva. Kiszolgálásban nem volt hiány a fővárosi kaszinó-koncesszió odaítélésekor sem, amikor is segédletével a miniszterelnöki akarat úgy hatolt át minden előminősítési akadályon, mint kés a vajon.
Másfél éves tevékenysége, a politikai konfliktusok hiánya és az ezt követő nyilvános miniszterelnöki dicséret alapján arra következtetünk: Járai Zsigmond eséllyel pályázik a jegybankelnök 2001 tavaszán megüresedő posztjára. –
