Gazdaság

Az osztrák minta

Ausztria síparadicsom, Magyarország lovas paradicsom – némi különbséggel. Mert a “sógoroknál” az ötvenes években bevezették az alap-, a közép- és a felsőoktatásban a síoktatást, aminek köszönhetően évente 200-250 ezer diák tanul meg síelni. Ma a rendszeresen síelő osztrákok száma meghaladja a 2 milliót, a külföldről síelés céljából érkező turistáké pedig az 5,5 milliót. Az ország síturizmusból származó bevétele az 1998/99-es szezonban 155 milliárd schillingre rúgott, ez többszöröse Magyarország teljes idegenforgalmi bevételének.

Mausz Gothárd, az MLTSZ elnöke szerint az osztrák példát kellene követnünk. Évente 100-120 ezer magyar gyerek utazik szervezett formában külföldre – főként Ausztriába – síelni, egy hét alatt otthagyva 50-80 ezer forintot, miközben a lovaglás idehaza ugyanennyi időre 15-30 ezer forintba kerülne.

Magyarország a lovas turizmus terén legalább olyan jó elvi adottságokkal rendelkezik, mint Ausztria a síelés tekintetében, s a fejlődés érdekében be kellene vezetni a lovas oktatást. A 2 millió magyar diák 10-15 százalékát meg lehetne évente tanítani lovagolni. A diákok évente legalább egyszer lovas héten vennének részt, osztálykirándulást téve egy lovas iskolába. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik