Donald Churchillnek, az Édes bosszú című komédia szerzőjének az a szerencséje, hogy nem Amerikában, hanem Angliában született. Így meg sem próbálkozott a röhögtetés tengerentúli módszerével, ellenben karrierje hajnalán megtanult dolgozni, s csak ez után szerződött vidéki társulatokhoz színésznek. Legsikeresebb vígjátékát – amelynek eredeti címe The Decorator – nemrég mutatta be a Játékszín, s ez egyben a szerző első magyar nyelvű premierje. A könnyed poénok mögötti valós élethelyzetek vérbő humora – a szerző nem is tagadja – Bocaccio Dekameronját idézi. A pikáns helyzetek egymásutánja ráadásul még tanulsággal is szolgál: a kissé együgyű, kissé bolondos szobafestő egy nap alatt két procc úri dámát is ágyba dönthet, csak mert azok hiúsága, kivagyisága és vetélkedése nem ismer határt. Hernádi Judit és Tóth Auguszta ugyanakkor annyi esendőséggel játssza szerepét, hogy mellettük az amatőr színészetnek hódoló szaki maga is hinni kezd férfiúi és művészi nagyságában. Megszemélyesítője, Gálvölgyi János végig mértéktartóan bánva a tuti sablonokkal, szánandóan szeretnivaló figurát állít elénk. –
- 13:34 Bayer Zsolt a Gyöngyösön tüntető cigányokról: Mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton
- 13:22 Zsiday: még egy egyetemista is össze tudna rakni 3 százalék körüli növekedést Magyarországon
- 13:15 11 év után azonosították a golfütős gyilkost: nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Bordás Renátó ellen
- 13:11 Megtépett és elvert három nő egy anyát az óvodában
- 12:43 Rendkívüli ülés a parlamentben a rendkívüli hideg miatt
- 12:39 Schóbert Norbi baltával verte szét a gyerekei játékkonzoljait: „Réka azt mondta, egy állat vagyok, beadja a válást”
- 12:29 Válasz Online: A választásokig blokkolhatja az EU Orbánék ezermilliárdos hitelkérelmét
- 12:20 Pálfi György tyúkos filmjével indul a Magyar Filmszemle
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 11:58 Elfogtak egy toplistás magyar bűnözőt Németországban
- 11:56 Megnyerte első Grammy-díját a dalai láma
- 11:52 Fordulat az időjárásban: tavaszi meleg jön két napon belül
- 11:47 Így mentették ki a fogságból a katonáikat az ukránok
- 11:45 Rástartolt az Auchan a 13. és 14. havi nyugdíjjal gazdagodókra, mit lépnek a többiek?
- 11:28 171 drónt eresztett Ukrajnára Moszkva, vészhelyzeti áramkimaradások vannak az országban
- 11:16 Lebontották Matolcsy Ádám engedély nélkül épített rönkházát
- 08:25 Hadházy megtalálta a leggyalázatosabb önazonossági rendeletet
- 06:40 Grammy 2026: Bad Bunny történelmet írt, majd keményen odaszólt Trumpéknak
- 11:05 Hallotta a csattanást, kiszállt a járműből, mégsem vette észre az árokba repülő, halálra gázolt biciklist az albertirsai cserbenhagyó
- 08:04 500 ezer forintért lehet beköltözni ebbe a faluba, hogy ne menjenek oda a távol-keleti vendégmunkások
- 05:59 Vidéken is árad a Tisza? Mire képesek Orbán kipróbált harcosai? Újra itt a Csatatér Nagy Ervinnel, Navracsiccsal, Ruszin-Szendivel és a várossal, ahol már kétszer megégette magát a Fidesz
- 11:58 Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
- 06:54 Letartóztatták a dunaújvárosi alpolgármestert, aki pénzt kérhetett a nyertes pályázótól
- 09:59 444: A Fidesz jós polipja 108 képviselőhelyre tippel maguknak
- 07:35 Infarktust kapott egy gödrei nyugdíjas, miután betörővel találkozott az udvarán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
