Ha az Egyesült Államok szoftvercégei nem tartanak lépést a minőségi követelményekkel, komoly üzleteknek kell búcsút mondaniuk, ugyanis India is és Brazília is intenzív erőfeszítéseket tesz a világszínvonalú szoftveripar kiépítéséért. Versenyelőnyre a minőség révén tesznek szert – gyakorlatilag teljesen ki fogják küszöbölni azokat a hibákat, amelyek hemzsegnek a legtöbb Egyesült Államokban előállított szoftvercsomagban. Ennek a célnak az eléréséhez viszont amerikaiaktól kapnak majd segítséget: azoktól a minőségguruktól, akiknek a hangjára – rejtélyes módon – Amerikában még mindig nem nagyon figyelnek.
Abból a 12 szoftverházból, amelyeket a Carnegie Mellon University szoftverkutatási intézete (SEI) a világ legjobbjainak minősített, már hét Indiában van. Ennek a fő oka az, hogy az indiai programozók előszeretettel alkalmaznak olyan új eljárásokat, amelyektől amerikai kollégáik ódzkodnak.
A szoftveripar mai helyzete kísértetiesen hasonlít a hardvergyártás korábbi válságára. A nagynevű minőségguruk – mint W. Edward Deming és J. M. Juran – évtizedeken keresztül próbálták rábeszélni a gyártókat a változtatásra, amelynek lényege: az előállítási folyamat végén “betesztelt” ál-minőség helyett minőségtervezés beiktatása már a fejlesztés kezdeti szakaszában.
A minőségriadó az Egyesült Államokban jobbára süket fülekre talált. Nem úgy Japánban. A hetvenes és nyolcvanas évek táján Japán nemcsak olcsóbb, hanem jobb termékekkel szerzett piaci részesedést. Deming és Juran ötleteit felhasználva a jó minőség költségét a teljes előállítási költség mindössze 5 százalékára szorították le. Akkoriban az amerikai gyártóknál a minőség költsége ennek tízszerese, 50 százalék volt. A szoftverekre ez a szám még ma is érvényes.
A 72 éves Watts W. Humprey jól ismeri a minőségtesztelés magas költségeit, hiszen 27 évet töltött az IBM-nél a szoftvergyártás, majd a minőségbiztosítás vezetőjeként . “Két holdnyi területünk volt tele olyan számítógépekkel, amelyeken csak teszteket futtattunk” – idézi fel em-lékeit, megborzongva mind eme nem produktív költség gondolatától. Miután 1986-ban az IBM-től nyugdíjba vonult, az akkoriban éppen szárnyait bontogató SEI munkatársa lett.
Az immár a szoftver Demingjeként emlegetett szakember 1987-ben bemutatott egy, a szoftverek értékelésére és javítására szolgáló rendszert: a hatékonysági-érettségi modellt (capability maturity model – CMM). Ez azóta jó néhány esetben bizonyított: 1990-ben például a Raytheon Electronics Systemsnél a teljes szoftver-előállítási költségnek majdnem 60 százaléka a minőség költsége volt. A CCM-nek köszönhetően az arány 1996-ban 15 százalékra csökkent, mára pedig 10 százalék alá süllyedt.
Humprey két új módszertani segédletet dolgozott ki egyéni programozók és csoportok számára, amelyek útmutatásokat tartalmaznak olyan tennivalókat illetően, mint a szigorú időbeosztás, vagy feljegyzések készítése a projektekből leszűrt tanulságokról. Ezek első hallásra unalmas, száraz teendőknek tűnhetnek, de meghozzák a várt eredményt. Az első felhasználó az Advanced Information Services Corp. (AIS), egy kicsi, megrendelésekre dolgozó szoftverház volt az indiai Chennaiban és az Illinois állambeli Peoriában. Amikor a menedzsment alkalmazta Humprey új munkamódszereit, a nyereség megduplázódott, a hibák száma pedig 98 százalékkal zuhant, 1000 programsoronként mindössze 0,05 hibára.
A jelek szerint – akárcsak Deming és Juran – Humprey is több elismerésre talál külföldön, mint odahaza. Az indiai kormány és számos vállalat – többek között az AIS – nemrég megalapították a Watts Humprey-ról elnevezett szoftverminőségi intézetet a Chennaiban lévő szoftvertechnológiai parkban. A hardver területén az amerikai gyártók végre megértették a minőség parancsszavát, s ismét visszaverekedték magukat az egész világ által csodált gyártók sorába. Remélhetőleg az Egyesült Államok szoftvercégei nem fognak annyit késlekedni a minőséggel, mint hardveres testvéreik.
Š Bussiness Week
