Mindazok, akik néhány évtizede figyelik már a magyar gazdaságot, emlékezhetnek az urbanizációs polémiára, arra az elkeseredett vitára, amely a városiasodás folyamatát kísérte. A lakosság “városokba özönlése”, a nagyipar “mértéktelen” fejlesztése, a “gyökerek elvesztése”, az “arctalanság és az elembertelenedés” rémképe rajzolódott fel nap nap után a médiában, a napilapok hasábjaitól a tudományos szaklapokon át a rádiós és tévés vitákig. Gyűrűfű volt a jelkép – a falu, amely teljesen elnéptelenedett.
Mindenkinek igaza volt, aki a változást szomorúsággal élte meg, és senkinek nem volt igaza, aki ezt a kényszerű lépést akadályozni akarta volna. Egyetlen példával illusztrálva: más dolog kényszerűségből közművesítés nélküli falun élni, s megint más a városi lakást elhagyva, jólétben “kiköltözni”, ahogy ezt számos európai országban már sokan megtehetik.
A globalizáció a világgazdaság “urbanizációja”, hasonlóan sok ellentmondással. Fogyasztóként “mindannyian mások vagyunk” – de legalábbis mások szeretnénk lenni, míg a kínálat egyre homogenizáltabb. A termelés a technológiai fejlődés függvénye, s a kapacitások növelésének kényszere is belső törvény. A gazdaságosság kényszerét a verseny diktálja. Munkavállalóként fontos a munkahelyünk megtartása, munkahelyünk viszont arra kényszerül, hogy nagy szériában állítson elő olyan termékeket vagy szolgáltatásokat, amelyekkel sokak igényét képes kielégíteni. Kapacitások növekednek, cégek fuzionálnak, hogy pénzügyi, fejlesztési, termelési erőforrásaikat egyesítsék a hatékonyság jegyében, a versenyben maradásért.
MINDENNAPI TRAUMA. A nemzetközi nagyvállalatok világszerte szétszórt érdekeltségeinél dolgozók naponta élik meg azt a traumát, amelynek oka a cégközpont globális és az adott nemzeti részleg lokális céljai, stratégiája és szemlélete között húzódó, nehezen harmonizálható, de a szerepekből következő, logikusan meglévő eltérés. Nem biztos, hogy a “központi” termékkínálat megfelel minden ország igényének, például a fizetőképesség eltérése miatt. Ugyanakkor a fejlesztésre, a gyártásra vagy az értékesítésre fordított tetemes költségek megtérülésének követelménye szükségessé teszi, hogy az újdonságot mindenütt egyszerre dobják piacra. Az árpolitika döntései sem szükségszerűen akkor a leghatékonyabbak, ha mindenütt azonos elvek szerint alakítják ki azokat. Ehhez párosul a piaci kommunikáció (reklám) – ám grafikailag egy gólya nem ugyanazt jelenti a franciáknak és a magyaroknak, s a sirály sem kelti ugyanazt a képzetet a holland, illetve a cseh vásárlókban. A “méretgazdaságos” reklámtervezés, gyártás, médiavásárlás kényszere azonban ezt a kifejezetten “szubjektív” területet is erőteljesen globalizálta.
A globalizációval a kisebb cégeknek is szembe kell nézniük. Piacukon kényszerűen a nagyok diktálta lépésekhez kell igazodniuk, de azok szükségszerű nehézkességével szemben a rugalmasság hasznos fegyver lehet. A legtöbb egyedi vagy kisebb szériát feltételező igény kielégítésében a nagyok nem tudnak velük versenyezni – ám ezeket az igényeket fel kell tárni. Fontos lehet a “szolgáltatási iparág” terjeszkedése, s ebben a kisvállalkozásoknak nagy lehetőségeik vannak. A kis helyi élelmiszerbolt is megtalálhatja számítását, ha nem a szupermarketet tekinti versenytársának, s azt kínálja a környékbelieknek, amit az óriások nem tudnak nyújtani. Külön lehetősége a kis- és középvállalkozásoknak a beszállítás – e területen minden nagyvállalkozás gondokkal küzd, hiszen maga is egyre több vevőjét szeretné kiszolgálni, ehhez pedig egyre több és jobb alvállalkozóra van (lenne) szüksége.
GLOKALIZÁCIÓ? Mintha a gazdaság objektív folyamatai is készülnének az ezredfordulóra: új évezred – megújuló gazdaság. Minden területen számos problémával néznek szembe a hazai marketingszakemberek. A hajdani “szocialista kispolgárság” helyébe lépő “újpolgárság” fogyasztási szokásai nagymértékben eltérnek, s nem csak a közben eltelt tíz év megváltozott kínálata miatt. Teljesen átalakult az elmúlt évtizedben a lakossági bevásárlás, s ennek másik oldalaként az értékesítés; az utóbbi is szakmává – sőt jól fizetett hiányszakmává – vált; felejtsük el a régi “bolti eladókat”. A márkák ma már itthon is sokak számára iránytűként szolgálnak, holott pár évvel ezelőtt is sokakból dühöt váltott ki egy-egy külföldi, nehezen kiejthető nevű brand; nézzük és értékeljük a reklámokat, azok mindenki számára érdekes beszédtémává váltak. A megoldásnak a “glokalizáció” – globális stratégia és lokális megvalósítás – látszik, ám ez is sokszor csak szójátékként valósulhat meg. Nem reménytelen ugyan, de gyakran olcsóbb is, egyszerűbb is, s kevesebb kockázattal és konfliktussal jár a globális megoldás átvétele.
Az urbanizáció folyamata vitathatatlan veszteségekkel járt, s így lesz a globalizációval is. Akkor értékek vesztek el, de – reméljük – most is születnek új értékek. S ezektől azt várjuk valamennyien, hogy az életünk szebbé válik. Vagyis a fejlődés “globálisan” mégiscsak pozitív lesz. –
