Gazdaság

MOBILTÁVKÖZLÉSI START – Van mááásik!

A szolgáltatását november utolsó napján indító Vodafone a várakozásokkal ellentétben egyelőre nem rukkolt elő mindent elsöprő akciós ajánlattal.

Mégsem a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter indította el az első telefonhívást a Vodafone magyarországi hálózatáról. Pedig az angol-amerikai cég a koncessziós pályázat elnyerése után ezt vette tervbe. Ez esetben nem a miniszter egyéb elfoglaltsága miatt változott a program, hanem egyszerűen lekerült az új mobilszolgáltató elindulási ceremóniájának napirendjéről az aktus. Sőt olyan váratlanul kezdte meg működését november 30-án a társaság, hogy a szaktárca illetékesei majdnem lecsúsztak a megnyitó ünnepségről.

A Vodafone elindulásával jelenleg három digitális és egy analóg rendszerű mobiltávközlési vállalat működik Magyarországon. A most piacra lépő cég országos lefedettséggel hirdeti magát, ám saját hálózata még csak Budapest egyes kerületeiben van. A két digitális mobilszolgáltatóval rekord gyorsasággal megkötött roaming szerződéseknek köszönhetően használhatják a Vodafone-előfizetők az ország bármely pontjáról a készülékeiket. Ennek hívásonként 10-15 forintot is elérő pluszköltségeit nem hárítja át a fogyasztókra. A veszteségek csökkentése érdekében a tarifáit egyelőre hasonlóan alakította ki mint, a másik két versenytárs. (Táblázatunkban most ugyan nem foglalkozunk a Westel 0660 tarifáival, ám a negyedik szolgáltató megjelenését követően is az analóg rendszert működtető társaság kínálja a legkedvezőbb feltételek mellett a mobiltelefonálást.) Az egyes díjcsomagok forgalmi tarifái jól láthatóan a Westel 900 és a Pannon GSM árai közé esnek. Ám a tarifatáblázatok nem ilyen egyszerűek, a fogyasztóknak külön-külön kell információt szerezniük a cégektől, hiszen ezek mind több olyan extra szolgáltatást kínálnak, amelyek jóval olcsóbbá is tehetik a telefonálást.

A Vodafone előnye jelen pillanatban az előfizetési díjakban rejlik, azok egyértelműen alacsonyabbak, mint a másik két társaságnál. Arról még nincs adat, hogy az új szolgáltatónak mennyi ügyfele van, mindenesetre a cég még csak saját nevét reklámozza, a termékeit nem. Jelenleg elsősorban azoknak jön jól a cég elindulása, akik rendelkeznek saját mobiltelefonnal, s nincsenek megelégedve a jelenlegi szolgáltatójukkal.

A felfokozott várakozásokkal ellentétben a Vodafone tehát nem rukkolt ki világszenzációval, vagy mindent elsöprő akciós ajánlattal, de még az átlagosnál olcsóbb beszélgetési díjakkal sem. Így a versenytársaknak egyelőre nem kell attól tartaniuk, hogy saját ügyfélbázisuknál ugrásszerűen megnő a lemorzsolódás aránya. Az ügyfelek elfordulásának fokozottabb veszélye majd csak a jövő év végén jelenthet igaz problémát, amikor a Vodafone már teljes erővel koncentrál a hazai piacra és fokozatosan kiterjeszti saját hálózatát. Mindenesetre a két működő digitális szolgáltató az utóbbi időben mind nagyobb hangsúlyt fektet a meglevő ügyfeleknek kínált plusz-szolgáltatásokra. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik