Gazdaság

WTO-TANÁCSKOZÁS – Baljós árnyak

Vészjósló előjelekkel kezdődött meg hétfőn a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri értekezlete az amerikai Seattle-ben. Az előkészítő összejöveteleken ugyanis az érintettek nem tudtak megállapodni még az összejövetel napirendjében sem. A szervezet vezérigazgatója, Mike Moore mindazonáltal optimistán úgy nyilatkozott, hogy Seattle semmiképpen nem fog kudarccal zárulni. A pontosan meg nem határozott napirenden egyébként a tervek szerint nem csupán a kereskedelem világméretű liberalizálása és az ezt célzó – most stílszerűen “millenniumi fordulóként” emlegetett – újabb maratoni tanácskozássorozat megindítása szerepel, hanem sok, ehhez többé-kevésbé kapcsolódó kérdés is, például a dolgozók egészségügyi ellátása, az élelmiszerbiztonság, a levegőtisztaság.

Az előzetes egyeztetések során éles nézeteltérések mutatkoztak főként az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) között az exporttámogatások ügyében. Charlene Barshefsky, az amerikai kormány kereskedelmi főtárgyalója – a The New York Times szerint – elsősorban a mezőgazdasági kereskedelem vámjának csökkentését, valamint a szolgáltatások globális előmozdítását várja a seattle-i értekezlettől. Japán és az EU azonban továbbra is védelmezni akarja a jelentős támogatásban részesített mezőgazdaságát. Amiben a szakértők a leginkább derűlátóak, az az elektronikus kereskedelem globális adómentességének megőrzése. Az Egyesült Államok és a nagy internetes vállalkozások talán legfontosabb “jövő-orientált” törekvése feltehetően támogatást fog kapni a Seattle-ban tanácskozó miniszterektől. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik