Vannak, akik azt kutatják, hogyan látnak ma az állatok, és vannak, akik azt, miként láthattak a régen kihalt élőlények. Horváth Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) biológiai fizika tanszékén dolgozó biofizikus az utóbbiak közé tartozik. Ő többek között arra keresi a választ, milyen is volt a 400 millió éve kipusztult háromkaréjos ősrákok – a trilobiták – szeme. Kollégáival, Gál Józseffel, Haiman Ottóval és Euan N. K. Clarkson edinburgh-i paleontológussal nemrég megállapította, hogy ez a furcsa ráktársaság egyedülálló látószervvel rendelkezett: nincs olyan kihalt, vagy ma élő állat, amely hasonló, kétfókuszú – bifokális – szemlencsét használna. Az eredményeket hamarosan a Vision Research című tekintélyes tudományos folyóirat is leközli.
A trilobitáknak összetett szemük volt, a mai rovarokéhoz hasonlóan több tucatnyi apró, mozaikszerű lencséből épült fel. Az ELTE biofizikusai egy Csehországban előkerült példányt vizsgáltak. Ezt homokkőben találták, amely megőrizte a szemlencsék negatív lenyomatát – a kutatók ennek elektronmikroszkópos vizsgálata alapján rekonstruálták a látószervet. Kiderült, hogy a szemlencsék középpontján elhelyezkedő dudornak köszönhetően a szemeknek két fókuszuk volt, vagyis az ősrák közelre is és távolra is élesen látott – méghozzá egyszerre. A fókuszálásnak számos típusa létezik az állatvilágban – az emberi szem például izmok segítségével változtatja a szemlencse görbületét és így igazodik a különböző távolságban lévő látnivalókhoz -, de a trilobiták szeme igazi kuriózum. Csupán egyetlen másik élőlény használ hasonló, kétfókuszú optikai eszközt: a Homo sapiens, és az sem túl régóta. A főleg idősek által használt bifokális szemüveg – amelyben a közellátást egy “pluszos” (azaz gyűjtő), a távollátást pedig egy “mínuszos” (vagyis szóró) lencserész teszi lehetővé – Benjamin Franklin alig kétszáz éves találmánya, az eltávolított szemlencsét pótló kétfókuszú szemlencse-protéziseket pedig csak néhány éve alkalmazza az orvostudomány. –
