Gazdaság

GENOMPROGRAM – Túl az első milliárdon

November végéig az emberi DNS egyharmadát térképezték fel a genetikusok, ez pedig kereken egymilliárd építőegység pontos sorrendjének meghatározását jelenti. Az Emberi Genom Programot 1990-ben hirdették meg, ennek célja fajunk mintegy 100 ezer génjének azonosítása, és végső soron az örökletes betegségek gyógyítása. A hatalmas vállalkozásban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Japán és Kína vesz részt. Az áttörést jelentő eredmény azt jelenti, hogy a program – noha a befutáshoz még kell némi idő – célegyenesbe jutott: az amerikai tudományos akadémia jelentése szerint a maradék kétmilliárd örökítőanyag-egység leírására már csak legfeljebb 3 évet kell várni. Így 2003-ra az emberi DNS ügyét végleg felgöngyölítik. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik