Rácáfolva az elemzői jóslatokra, a cseh jegybank kormányzótanácsa 25 bázisponttal, 5,25 százalékra csökkentette az irányadó 2 hetes repokamatszintet, ami mélységi rekordnak számít. A központi pénzintézet tavaly július óta most mérsékelte 18. alkalommal az irányadó kamatot, amely akkor 15,00 százalék volt. A jegybank nem fűzött külön indoklást a bejelentéshez. A független elemzők többsége nem számított ilyen lépésre, miután általános volt a vélemény, hogy óvatosságra int a termelői árindex növekedése és az olaj drágulása. A korábbi kamatcsökkentések tapasztalatai pedig arra mutattak, hogy az újabb mérséklés érdemben hatna a (túlértékeltnek tartott) cseh koronára, amely egyébként egyik fő okozója a cseh kereskedelmi mérleg deficitjének. E téren egyébként némi javulás mutatkozik, a legújabb becslések szerint az idei év hiánya 62 milliárd koronára (1,8 milliárd dollárra) rúg majd, szemben a tavalyi 79,5 milliárddal. A teljes export az év végére 7,1 százalékkal, míg az import csak 4,7 százalékkal nő – 1998-ban 17,7, illetve 7,9 százalékot mértek. Pavel Mertlik pénzügyminiszter arról is beszámolt, hogy a külföldi beruházások értéke az idén meghaladja a 4 milliárd dollárt, amivel Csehország – Lengyelország mögött, s megelőzve Magyarországot – a második lehet a régiós ranglistán. Mertlik kijelentését több cseh pénzügyi szakértő is megkérdőjelezte, 3,5 milliárd dolláros tőkebeáramlást emlegetve. –
- 15:19 Tűz volt az Astoriánál, 500 ember hagyta el az épületet
- 15:19 Nyolcmilliós óvadékkal sem szabadulhat Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 15:03 Szabados Ági a terhességéről: Nem is nagyon hittük el eleinte
- 15:00 Csalási körkép: Magyarországon 2025-ben a jelentett csalások 47 százaléka a Facebookról indult, derül ki a Revolut felméréséből
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 14:35 50 ezer forint: ennyi lehetett tavaly átlagban a banki költség az ügyfeleknek
- 14:33 „Lenyűgözött a játéka, érdemes lesz figyelni rá” – a legendás sznúkeres magyar ellenfelét dicsérte
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 14:19 Mumifikálódott holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 12:04 Kivégezhetik a Floridában őrizetbe vett magyar sorozatgyilkost
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
