Valamikor a nyolcvanas évek elején nyitott, ha jól emlékszem. Nagy szenzáció volt a működő szocializmus egész országot beterítő “vendéglátóipari egységeinek” sivatagában, az uniformizált étlapok és a kegyesen leereszkedő pincérek évadján. Már a “Náncsi néni” elnevezés is mintegy bensőségesen megszólította az embert, személyességet sugallt, márpedig ez hiányzott leginkább az akkori vendéglősvilágból. (És maga a vendéglős!) A Nagyrét szomszédságában nyílt családias, ízlésesen egyszerű Náncsi néni vendéglője egészséges folyamatot indított el a céhben. Az egyéni karaktert képviselő vendéglők áldásos elterjedésében egyik legfőbb mintának számított.
Én itt láttam először olyan “látványos” étlapot, mely nem csak gusztust csinált, olyannyira, hogy már tanulmányozása közben összefolyt a nyál az ember szájában, hanem valóságos konyhaművészeti és irodalmi élményt nyújtott. Műfaja: az étel felkínálása, mint elbeszélő költemény, olykor étvágygerjesztő humorral megbolondítva. Itt ma is lehet Kukori Kotkoda salátát, avagy A kabinos kedvencét (“tunkolni való kispörkölt kislábosban, friss kenyérrel”) tálalni. Van Huncutka húsgombócleves, Vadas vadmalac (“a szalonnával tűzdelt vaddisznó combot jó fokhagymás, zöldséges lében puhára párolom, majd a zöldségekkel együtt szépen megsütöm. A sült zöldségekből és a finom pecsenyeszaftból vadasmártást készítek, mellyel a húst betakarom és krumplifánkkal tálalom”). Van itt Kamermayer öröme, A Franci kedvence meg A smucig sógor kedvence is, Rezeda Kázmérról nem is beszélve. Aztán a kis Viczákné titka: “… mellét (a csirkének) ??? és ??? megtöltöm, sőt kirántom (!), majd zöldkörettel, sült krumplival teszem kívánatossá azt”. (Íme, egy ilyen csúf mondatvégi “azt” is milyen szép tud lenni!)
Ismét meg kellett állapítanom, hogy Náncsi nénit – mint oly sok céhbelit – nem kapatta el a tartós siker (parkoló autócsorda látható körülötte mindenkor). Változatlanul tartja a színvonalat. Ezúttal fantasztikus libalevest ettem, hosszú életem legjobb maceszgombócával, ami ízét, összetételét, rugalmas állagát illeti. Utána Téboly szelet következett: “T-Bone steak, azaz egy óriás pácolt marhaborda, roston sütve, zöldbors (nem borsó! – ordítom én!) mártással. Nagy tál közepén trónol, körülrajongva a köretek sokaságától.” Kitűnő volt, különösen az első szelet, a másodiknál az a marha kicsit több inat növesztett a kelleténél.
A feleségem választotta kacsamell fahéjas szilvával és párolt káposztával mindkettőnk szerint pikáns volt és puha. Évtizedek óta nem ettem lucskoskáposztát, mindezek után jajongva fedeztem föl a különétlapon: na jó, legyen egy féladag. Olyan, amilyennek lennie kell! Már említeni se merem (még azt hiszik, falánk vagyok!) a “Túrógombóc mifelénk módra” rendelést, ez itt kihagyhatatlan, ez a hatalmas, remegő remekmű. Badacsonyi olaszrizlinget ittunk mindehhez a Szeremley-pincéből: a rizling becsületes egyszerűségét hihetetlenül meg tudja bolondítani a napsütötte láva. –
– Környezet: ízlésesen rusztikus
– Kiszolgálás: törődnek az emberrel
– Előételek: 90-1450 forint
– Levesek: 280-680 forint
– Főételek: 810-2840 forint
– Tengeri herkentyűk: 990-6250 forint
