Gazdaság

AUDI HUNGÁRIA – Élre tör

Az elmúlt héten megszületett a megállapodás a győri Audi Hungária Motor Kft. és a kormány között a további motorgyári beruházáshoz kért adókedvezményekről. Eszerint az Audi Hungária további tízéves társaságiadó-kedvezményt kap, amennyiben a befektetett tőke eléri a 10 milliárd forintot és legalább félezer új munkahelyet teremt, illetve a beruházást követő tíz esztendőben évi 5-5 százalékkal gyarapítja az árbevételt a cég. A magyar kormány támogatása meggyőzőnek bizonyult az anyacégnél, és Ingolstadtban döntöttek: az Audi Hungária valósíthatja meg a cégcsoport 650 millió márkás beruházási projektjét. Ezzel az összeggel 4 milliárd márkára nő az autógyártók magyarországi befektetése. Az Audi eddig 1,9 milliárd márkát invesztált Magyarországon, a most elhatározott összeg révén nem csak a kapacitás, hanem a gyártmánypaletta is bővül az Audi fő gyártóművében, amely egyúttal Európa második legnagyobb motorgyára is.

A győri Audi Hungária Motor Kft. itthon is gyűjti a “leg”-eket. A tavaly első félévi 1,5 milliárd márkáról az idei első hat hónap során több mint 63 százalékkal, 2,5 milliárd márkára (csaknem 324 milliárd forintra) növelte árbevételét. Ha a tendencia folytatódik, akkor az idei forgalmával országelső lehet, túlszárnyalva a Figyelő TOP 200-as listája élén álló Mol Rt.-t is (ha csak nem jön létre idő közben az olajtársaság fúziója a horvát INA céggel).

Az Audi Hungária már ma is három műszakban termel. Az 1,9 literes négyhengeres dízelmotort leszámítva az Audi valamennyi motorját – 1,6 litertől 4,2 literig, négytől nyolchengeresig – itt készítik. Az idén induló projekttel az új járműgenerációkhoz (információnk szerint például a Frankfurtban bemutatott A2-eshez is) kapcsolódva új konstrukciójú erőforrások gyártása kezdődik a felépítendő gyártócsarnokban. Ezzel Európa második legnagyobb motorszereldéjévé léphet elő az Audi győri telephelye a Volkswagen salzgitteri gyára mögött. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik