Az Athlon processzornál is kétszeresen gyorsabb lapkát tudna előállítani az orosz Elbrus nevű cég – jelentette be ez év tavaszán az utóbbi társaság vezetője. Tudósaik olyan mikroprocesszor terveivel készültek el, amelynek teljesítménye 1,2 gigahertz, ráadásul mérete és áramfelvétele is sokkal kisebb, mint a jelenlegi csúcstartóké. Az E2000 névre hallgató csip teljesen kompatíbilis a ma használatosakkal, így nem lesz gond a bevezetésével. A cég már 40 éve tervez nagyszámítógépeket és processzorokat – többnyire a hadiipar számára. A kilencvenes években a fejlesztések lelassultak, mivel megvonták az állami támogatást. A jó hírek hallatán több informatikai cég (köztük a Microsoft) is a kutatás mellé állt. Érdekesség, hogy az Elbrus egyik vezető szakembere 1991-ben otthagyta a vállalatot, majd teljesen eltűnt. Az oroszoknak gyanús volt, hogy az általuk a nyolcvanas években fejlesztett és majdnem befejezett processzorra nagyon hasonlított a Pentium kialakítása, de sokáig nem értették, miért. A titokra most júniusban derült fény, amikor az orosz tudós ismét felbukkant, mint az Intel egyik főmunkatársa, aki a Pentium III processzor fejlesztéséért is felelt. Így már az is érthető, miért a Pentium nevet kapta az Intel lapkája: az orosz kutatót Vlagyimir Pentkovszkijnak hívják. –
- 05:54 A százmilliárdos vita: tizenkét év alatt nem zárták le az MLSZ egyetlen tao-elszámolását sem
- 05:10 Holnap napfogyatkozás: mutatjuk, mikor kezdődik, és hol lesz a leglátványosabb
- 03:44 „Elég nehéz időszakon mentünk keresztül” – elsírta magát Késely Ajna az Eb-ezüstérem megnyerése után
- 23:05 „Elutasítjuk a szurkolókat kirekesztő, zárt kapus, kollektív MLSZ-büntetéseket”
- 21:59 „Biztos voltam benne, hogy megnyerem, aztán a döntőben se lesz gond”– egy századdal maradt le az Eb-döntőről Takács Boglárka
- 21:50 Magyar Péter: Újra két turbina termel áramot
- 21:29 Videó: autó és magángép ütközött egy milanói reptéren
- 21:06 Átrajzolhatja-e a Közel-Keletet az új egyezmény?
- 20:57 A nap legfontosabb hírei - 2026.08.10.
- 20:30 Ezért van ennyi szúnyog
- 20:09 A roma holokausztról szóló megemlékezéssel kezdődik a parlament keddi ülése
- 19:56 Hivatalos: Barcelonából vett kölcsön hátvédet a Liverpool
- 19:40 Európa-bajnoki ezüstérmet nyert a női gyorsváltó
- 05:00 A legtöbben túl sokáig főzik: így lesz tökéletes a főtt kukorica
- 19:39 Megkezdődött a paksi erőmű második blokkjának felterhelése
- 13:20 Az ügyészség tájékoztatást adott a Fidesz lefoglalt szerverei ügyében
- 21:06 Átrajzolhatja-e a Közel-Keletet az új egyezmény?
- 21:59 „Biztos voltam benne, hogy megnyerem, aztán a döntőben se lesz gond”– egy századdal maradt le az Eb-döntőről Takács Boglárka
- 19:04 Miért pont Baka?
- 18:02 „Megütötték és ő kaphat eltiltást?” – videóval bizonyítja igazát a dühös NB I-es klub
- 15:30 A Liverpool felkészülése alatt legtöbb játékpercet pályán töltő focista nem játszhat a Premier League-ben
- 21:29 Videó: autó és magángép ütközött egy milanói reptéren
- 18:03 Baka András egyszerre lehet megosztó és biztonságot nyújtó – szakértőket kérdeztünk arról, egyesítheti-e a nemzetet a Tisza államfőjelöltje
- 13:26 Bejelentette a rendőrségen egy férfi, hogy egy lövedéknek látszó tárgyat látott a Duna-parton, mire kiértek a zsaruk, eltűnt az iszapban lévő világháborús gránát
- 16:20 „Naivak voltunk, elbasztuk, mindent megteszünk, hogy többé ne forduljon elő ilyen” – a DVTK edzője kiállt a drukkerek elé
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
