Gazdaság

TOTALFINA-ELF – Olajozott házasság

Pontot téve két hónapon át tartó felvásárlási háborúskodásuk végére, a TotalFina és az Elf Aquitaine francia olajtársaságok – a piacok nem kis meglepetésére – bejelentették, hogy barátságos fúzióra lépnek. A döntés azt követően született, hogy a TotalFina jelentősen megemelte részvénycserés felvásárlási ajánlatának értékét. A július 5-én megtett eredeti ajánlat, amely szerint az Elf tulajdonosai 4 TotalFina-részvényt kaptak volna minden 3 papírjukért, az akkori árfolyamok mellett 42 milliárd eurót képviselt. Az új változat szerint 13 Elf-papírt cserélnek 19 TotalFina-részvényre. Az 52,24 milliárd eurós érték az Elf július 3-i árfolyamához viszonyítva 26, a legutóbbi kurzushoz képest pedig 5,1 százalékos felárat jelent.

Az Elf eredetileg ellenségesnek nyilvánította a TotalFina akcióját, és gyorsan válaszolt is rá egy saját ajánlattal, amelyben 3 saját részvényt plusz készpénzben 190 eurót kínált minden 5 TotalFina-papírért; ennek összege 50 milliárd euró volt. A nagyjából hasonló piaci értékű két vállalat ezenfelül különböző jogi eszközökkel is igyekezett kölcsönösen aláaknázni egymás ajánlatát. A fejlemények – ideértve a két cég vezetőinek kemény pengeváltásait is – egyáltalán nem arra utaltak, hogy a felek békés megállapodásra juthatnak.

A fő nézeteltérési pont – az érték mellett – az volt, hogy az Elf külön cégbe akarta leválasztani a vegyipari érdekeltségeket, míg a TotalFina úgy érvelt, hogy ilyenformán le kellene mondani a finomítási és a vegyipari üzletágak integrálása nyomán keletkező szinergiákról. Végül a TotalFina álláspontja kerekedett fölül – vagyis a vegyipari részlegek megmaradnak a csoporton belül -, habár az egyesülési megállapodás már tartalmaz egy némiképp homályos kitételt arra vonatkozóan, hogy a vegyipari tevékenység számára új, hatékonyabb üzleti stratégiát dolgoznak ki.

Végezetül a TotalFina belement abba, hogy az egyesült cég 9 fős igazgatótanácsába mindkét cég négy-négy tagot küldjön. Az elnöki tisztet viszont már egyedül Thierry Desmarest, a TotalFina vezére fogja betölteni, az Elfet eddig irányító Philippe Jaffré pedig távozik, mihelyt az ügyletet tető alá hozzák. Mindent egybevéve, a TotalFina által tett engedmények – de persze elsősorban az ajánlat értékének megnövelése – nyomán az Elf közleményben tudatta, hogy immár nem lát okot ellenajánlatának fenntartására. A párizsi tőzsdefelügyelet máris jóváhagyta a TotalFina ajánlatát, s elfogadta, hogy az Elf visszavonta a sajátját.

A Desmarest által ismertetett revideált elképzelések szerint a fúzió révén évi 1,5 milliárd eurós megtakarítás érhető el.

Az új vállalat – amelynek neve még nem ismert – a párizsi tőzsde legnagyobb szereplője lesz, 95 milliárd eurót meghaladó kapitalizációjával. Ez a világ olajtársaságainak rangsorában a negyedik helyre elegendő. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik