Gazdaság

AZ ORACLE HUNGARY VEZÉRIGAZGATÓJA – Kreatív karakter

Még jobban felpörgetni, ami már pörög - vallja Laufer Tamás, az Oracle Hungary ambiciózus új vezérigazgatója, akit házon belülről szemeltek ki a cég irányítására.

Ahhoz a generációhoz tartozik, amely a rendszerváltáskor indult, s a nagy nyugati vállalatok invesztícióit kihasználva korán juthatott vezető pozíciókhoz – mondja magáról az Oracle Hungary 34 éves, frissen kinevezett első embere. Laufer Tamás az egyetemi padsorokban azonban egyáltalán nem menedzserkarrierről álmodott, hanem fejlesztőmérnöknek készült. Néhány év informatikai fejlesztési munka után Laufer ösztöndíjasként Párizsba került, ahol a Bull színeiben nagy nemzetközi irodaautomatizálási projektekben fejlesztette tovább az itthon megszerzett szakmai tudását. Párizsból való hazatértének idején – 1993-ban – itthonról már eltűntek a szakma gurujai; vagy kimentek nyugat-európai, illetve amerikai szoftvercégekhez, vagy pedig üzleti vonalon helyezkedtek el.

Laufer a Bull hazai leányvállalatánál lett a banki üzletág menedzsere – ma ezt a lépését kényszerváltásnak minősíti. Pedig, ha akkor sikerült volna a fejlesztőmérnöki pályán maradnia, biztos, hogy idővel szűknek érezte volna életterét. Olyan szemet szúróak azok az adottságai, amelyek menedzselési feladatokra “kárhoztatnak” egy embert, hogy ezek háttérbe szorítása valószínűleg fojtogató lett volna számára. Magabiztos, önálló gondolkodású és ambiciózus, ráadásul szerencsés alkat: nem jellemző rá a stressz, s láthatólag nem fut versenyt az idővel. Amerikai típusú vezető: beosztottaival közvetlen, határozott, egyértelműen megfogalmazható célokat tűz ki – maga elé és számukra egyaránt -, s nem nyugszik, amíg azokat el nem érik. Az Andersen Consultingnál (ahova a Bullnál eltöltött négy év után került) ő volt az első olyan ember, akinek nem kellett végigjárnia a szamárlétrát, hanem egyből a menedzseri szintre vették fel. (Az Andersen gyakorlata általában az, hogy vezetőit maga képzi ki.) Mint munkahelyet, nagyon szerette ugyan az Andersen Consultingot, mégsem volt nehéz elcsábítani őt onnan, mert ottani munkájából hiányzott számára a kreativitás, a felelősség.

Az Oracle Hungary viszont olyan kreatív feladatra kérte fel, amely beindította a fantáziáját: az igencsak gyengén szereplő konzultációs üzletágat kellett felfuttatnia. Akkor – 1996-ban – tíz ember dolgozott a cégnél a szoftverekkel kapcsolatos tanácsadásban, de a partnerek általában nem voltak elégedettek a munkájukkal. A kudarc persze részben a korábbi hibás szemléletből fakadt. Laufer azzal kezdte a munkáját, hogy megnyugtatta a konzultációs csoport alkalmazottait: számít a munkájukra. De gyorsan felvett melléjük tíz frissen végzett egyetemistát. Ki kellett alakítania azt a munkamorált és munkatempót, aminek köszönhetően akár egy 40-50 éves könyvelő is hitelt ad egy 23 éves “taknyos” tanácsainak.

Sikerült a cég vezetésénél kivívnia, hogy a konzultációt a tevékenységek fontos részének tekintsék. Ma már közel 100 konzultáns dolgozik az Oracle-nál, forgalmuk az összárbevétel 30 százaléka. Az 1998-as pénzügyi évben a legjobb európai konzultációs csoport címet nyerte el az anyacégnél a magyar részleg. Laufer közben regionális szinten is beszállt a konzultációs üzletág erősítésébe, s tavaly már ő felelt az alkalmazásokért is.

Hatékony munkája elismeréseként bekerült az Oracle legjobb 250 dolgozóját vendégül látó “President club-ba”, de ezt még nem tekinti a siker csúcsának: szeretne még előrébb jutni a listán.

A vezérigazgatói posztot – miután elődje az európai régió felelőse lett – pályázat útján nyerte meg. A cég számára lehetséges megoldásnak kínálkozott, hogy külső embert nevezzenek ki, hiszen egy új látásmód frissítően hathat. Mégsem így történt, bár Laufer Tamás nem esett volna kétségbe, ha nem nyeri el a tisztet, hiszen akkor is nyílott volna számára előrelépési lehetőség a cégnél, bár nyilván nem Magyarországon. Munkája most annyiban változott, hogy eddig az alkalmazás, megoldás üzletágat vezette, most ehhez hozzájön az Oracle másik pillérének, a technológiai üzletágnak a legfelsőbb szintű irányítása is.

LAUFER TAMÁS 1965-ben született Székesfehérvárott, s kisebb-nagyobb kihagyásoktól eltekintve ma is ott él. Nős, 6 és 11 éves lányok édesapja.

Kezdő villamosmérnökként a Videoton Fejlesztési Intézetben helyezkedett el.

1991-ben öszöndíjjal Párizsba ment a francia Bull vállalathoz, ahol két és fél évet dolgozott egy nemzetközi projekt keretében. Hazatérte után két évig a cég magyar képviseletének üzletágmenedzsere volt, majd átszerződött az Andersen Consultinghoz, ahol projektek, illetve a cég üzletfejlesztésének igazgatásában vett részt.

1996-ban került az Oracle magyarországi leányvállalatához, mint a konzultációs tevékenység vezetője. 1998-ban – pozícióját megtartva – a vállalat regionális tanácsadásának és az alkalmazás terület koordinációjának feladatát is rábízták. 1999. szeptember elsejétől az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik