Nem egészen 22 milliárd forint volt augusztusban a központi költségvetés hiánya; tavaly a megfelelő érték meghaladta az 51 milliárdot. A kedvező irányú eltérés oka a bevételi többlet (fogyasztáshoz kapcsolt adókból 30,2 százalékkal, a lakosság befizetésiből 18,5 százalékkal több folyt be az idén, mint egy évvel ezelőtt). A társadalombiztosítás további 14,4 milliárddal, míg az elkülönített állami pénzalapok 0,2 milliárd forinttal járultak hozzá az államháztartás előző havi 36,6 milliárdos hiányához. A központi költségvetés idei egyenlege privatizációs bevételek nélkül mínusz 316 milliárd forint, ami az 1999-re tervezett deficitnek több mint 82 százaléka. Az államháztartás hiánya – a helyi önkormányzatok és a privatizációs bevételek nélkül – még ennél is kedvezőtlenebb képet mutat, összesen 429 milliárd forintot tesz ki, ami az éves előirányzat 97 százaléka. Mint azt Thuma József, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, az időarányos értéknél némileg kedvezőtlenebb adatot a tb-alapoknak a tervezettnél jóval nagyobb hiánya okozza. Az 1999 egészére előirányzott 41,7 milliárd forintos deficithez képest a tb már augusztusra 87 milliárdos hiányt produkált. –
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 16:06 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 17:12 Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
