Gazdaság

VÁRHEGYI MIKLÓS KÉNYSZERŰ VÁLTÁSA – Pihenő stratéga

A TVK-nál Várhegyi Miklós nem vállalta a végrehajtó-kiszolgáló szerepet, így a Pannonplastnál folytatja.

Leginkább azt sajnálom, hogy rengeteg terv megvalósításáról kellett lemondanom; azokból – immár úgy tűnik – semmi sem lesz – mondja Várhegyi Miklós, a Pannonplast frissen kinevezett vezérigazgató-helyettese. Az 1995 elejétől az idén április végéig a TVK vezérigazgatójaként dolgozó menedzser nem titkolja, hogy érzékenyen érintették a történtek. Mindössze egy nappal a tiszaújvárosi cég áprilisi 26-i közgyűlése előtt tudta meg, hogy sem az ő személyét, sem pedig az igazgatóság indítványait nem támogatja a Croesus alap.

ÜTKÖZÉSEK. A régió legnagyobb vegyipari cége címére esélyes vállalat, a TVK Rt. egykori vezetője szerette volna tovább végezni a munkáját. A Croesusnak viszont olyan vezetőre volt szüksége, aki az általa kialakított stratégia megvalósítását végzi. Magáról azt vallja, hogy kreatív, a jövőépítésben otthonos vezető, akinek “lételeme a stratégiai vezetés”, ezért került szembe a fő tulajdonossal.

Emberileg is nagyon megviselte a váltás, igaz ő maga azt mondja, nem alszik rosszabbul azóta, nem szokott vissza a dohányzásra, s nem betegedett bele a váratlan események hatásába. Ám azt is bevallja a most 53 éves vezető, hogy nem fog már olyan mély “gyökereket ereszteni” más társaságnál, mint amilyen kötődések a TVK-nál kis megszakítással eltöltött 26 éve alatt kialakultak.

Magához a településhez, Tiszaújvároshoz viszont szinte kizárólag a munkája kötötte a vezetőt, aki ebből a szempontból inkább az Amerikában jellemző mentalitást vallja: oda költözik, ahová a munkája szólítja. A TVK-s időkben is sokat volt Budapesten, így most sem okozott nehézséget Budára költöznie. Mint mondja, jobb is, hogy nem Tiszaújváros közelében talált állást, szívesebben megy vissza oda vendégként. Mint minden váltásnál, a barátok száma drasztikusan lecsökkent, de a megrázkódtatások elviselésében segítették a korábbi ez irányú tapasztalatai.

A menedzser néhány héten keresztül Cipruson igyekezett kipihenni a történteket; tehette, hiszen több mint 80 nap szabadsága gyűlt össze a TVK-nál töltött évek alatt. Hazaérkezése után több ajánlatot is kapott, de a legvonzóbbat Fehér Erzsébet, a Pannonplast vezérigazgatója tette, akihez hosszú ideje jó szakmai kapcsolat fűzi – többek közt a Vegyipari Szövetségben dolgozott (és dolgozik ma is) együtt az ágazat két elismert szakembere.

A két vállalat között ugyanakkor kevés a hasonlóság, vallja be Várhegyi, ami nem elsősorban a méretbeli különbségekből (a Pannonplast-csoport tavalyi 17,6 milliárdos árbevétele egyötöde a TVK 85,8 milliárd forintjának), hanem a vállalati szerkezet eltéréseiből adódik. Amíg a Pannonplast már több éve holdingszerkezetben működik, addig az évtizedekig egy telephelyen működő TVK-nál csak 1998-ban kezdték el a holdinggá szervezést.

A Pannonplastnál azt a feladatot kapta, hogy a stratégiai szövetségessel rendelkező tagvállalatokat (Pannonpipe, Polifoam, FCI, Folmont) összefogja és növelje önállóságukat. Megkönnyíti a dolgát, hogy sok jó barátja, régi ismerőse dolgozik itt. Abból azonban az új helyre került menedzser sem csinál titkot, hogy ha egy nagyobb (például vegyipari) cég vezetésével “kínálnák meg”, akkor elfogadná a feladatot, hiszen ellenkező esetben a TVK-nál végzett, szerinte pozitív mérlegű munka sikerességét kérdőjelezné meg. (Tavalyelőtt miniszteri kitüntetésben részesült a pár éve a csőd szélén álló TVK válságkezelése során felmutatott érdemeiért.)

Azt, hogy a főnökből beosztott lett, Várhegyi Miklós nem éli meg óriási kudarcként, hisz sokáig volt helyettes vezető, s vezérigazgatóként sem volt individualista alkat, a csapatmunkában hitt. Véleményét ezután sem kell véka alá rejtenie.”Ezt a munkát annak tudatában vállaltam el, hogy a végső szót Fehér Erzsébet mondja ki” – teszi hozzá.

KAPCSOLATOK. A Pannonplast semmiképpen nem jár rosszul a Vegyipari Szövetség elnöki tisztét is betöltő Várhegyi elcsábításával, hiszen a szakmai, irányítási tapasztalatok mellett kiterjedt kereskedelmi kapcsolatait is magával vitte. A válságidőszakot átélt menedzser nemrégiben nagypapává is avanzsált, s a váltás miatt most legalább több ideje jut a családra. További kedvenc időtöltése az opera, a balett, illetve a színház. Bár a TVK-val ellentétben a Pannonplast nem híres a mecenatúrájáról, Várhegyi elutasítja azokat a vádakat, miszerint korábbi cége élén túl sokat költött volna a művészetek támogatására. Náluk nem volt “postabankos” gyakorlat, a támogatás évente néhány tízmillió forintot emésztett csak fel, ám a társaság képének építésében ez az összegszerű ráfordításoknál sokkal nagyobb értéket képviselt.

VÁRHEGYI MIKLÓS 1946. szeptember 9-én született Rákosszentmihályon. 1965 és 1970 között a bakui kőolaj- és vegyipari egyetemen szerzett diplomát.

1970-től 1991 végéig a TVK-nál üzemmérnök, főművezető, kereskedelmi osztályvezető, majd főosztályvezető, kereskedelmi igazgató, végül vezérigazgató-helyettes volt. 1992 és 1994 között Triesztben az olasz-magyar Interservice vezetői tisztét töltötte be. 1995-től 1999 áprilisáig a TVK Rt. vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke; 1997-ben Eötvös Lóránd díjjal tüntették ki. 1999 augusztusától a Pannonplast Rt. vezérigazgató-helyettese.

Hobbija a család, a színház és a vízi sportok.

Olaszul, oroszul, angolul és németül beszél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik