legalábbis eddig nem volt az. Torgyán József most mégis olyan jelentéssel ruházná fel ezt a számot, mintha valami különös képességgel bírna. A kisgazda pártelnök 50 százalékos személyi jövedelemadót róna az 5 millió forint feletti éves jövedelmekre. Kérdés, hogy ez a megoldás mennyire ösztönözné adómegkerülésre az érintett kört, s hogy származna-e érdemi többletbevétele a költségvetésnek egy ilyen megoldásból. Valójában persze nem lehet tudni, hogy Torgyán mennyire gondolja komolyan javaslatát, amelynek célja lehetett pusztán az érzelmek felkorbácsolása is. Hangulatkeltés a társadalmi átlagnál nagyobb jövedelműekkel szemben. A sikeres üzleti szféra szembeállítása mindazokkal, akik nehéz egzisztenciális helyzetben élnek.
Az ötletet tekinthetnénk egyszerű demagógiának, a költségvetési és politikai harc természetes velejárójának. Mint ilyen, önmagában ártatlan, jelentősége elhanyagolható. Sajnos azonban mostanában sokasodik azon kormányzati megnyilatkozások száma, amelyek az üzleti élet szereplői ellen próbálják hangolni a társadalom egy részét. Ilyennek volt tekinthető az is, amikor a miniszterelnök árvíz idején “megzsarolta” a biztosítótársaságokat; amikor szintén ő a szociális minisztériumhoz irányította azokat az ellenzéki képviselőket, akik kiálltak az energetikai privatizációs szerződések betartásáért; s ilyen megnyilvánulás az is, amikor koalíciós partnere a bankárokat adóztatná meg, mert “ők részvényekben kapják a fizetésüket”.
E kijelentések apró jelek, amelyek jelentőségét nem kívánjuk eltúlozni, de összességükben tudathasadásos állapotra utalnak: mintha más beszélne az üzleti körök díszvacsoráin, és más a tömegtájékoztatási eszközökben.
Kommunikációs szempontból talán eredményre – azaz választópolgárok széles rétegeinek megnyerésére – vezethet ez a módszer, ám aligha járhat sikerrel a befektetői klíma javítása szempontjából.
A befektetői klímát végső soron persze nem a politikusok megnyilatkozásai, hanem az üzletmenetet érintő döntéseik befolyásolják. Ebből a szempontból jövőre nem várható érdemi változás. A 2000. évi költségvetés – és a háttereként szolgáló makrogazdasági pálya – semleges környezet teremt az üzlet számára.
Semleges, mert érdemben nem javítja, de nem is rontja a gazdálkodási feltételeket. A felvázolt növekedési pálya – legalábbis szándékai szerint – a külső egyensúly javítása mellett tervez gyors, azaz az uniós átlag kétszeresét elérő növekedést. Sem a növekedésre vonatkozó 4,5 százalékos prognózis, sem a 6-7 százalékra tervezett infláció nem tűnik irreálisnak. A belső felhasználás növekedése (4-5 százalék), de főleg annak belső arányai – azaz a lakossági fogyasztás szerény, 3,0-3,5 százalékos növekménye 8-10 százalékos állóeszköz-felhalmozás mellett – azonban már az üzleti elvárások alsó határán húzódik. Még akkor is, ha csak egyetérteni lehet az országgyűlési képviselők számára készült tájékoztatóval, amely szerint “a tervezettet meghaladó fogyasztásnövekedés vagy államháztartási hiány azzal a veszéllyel járhat, hogy a gyorsan növekvő import miatt nagymértékben emelkedik a folyó fizetési mérleg hiánya”. Mindez igaz, a magyarázat indoklása azonban egy kicsit komikusra sikeredett: eszerint ugyanis a folyó fizetési mérleg növekvő hiányát “a külföldi hitelezők nem méltányolnák”. Ez a megfogalmazás nem feltétlenül tükröz belső meggyőződést, de mert tulajdonképpen vitathatatlan, nagyobb kifogásunk mégsem lehet ellene.
Az ördög persze a részletekben lakozik. A fix összegű havi egészségügyi hozzájárulás 300 forintos emelése éves szinten már érezhetően növeli egy-egy vállalkozás terheit, még ha nem is viszi csődbe a céget. Az alkalmazót terhelő 40 napos táppénzfizetési kötelezettség is csak-csak pluszköltséget jelent, miközben az élőmunka terhének beígért mérsékléséből semmi nem valósul meg. Az általános forgalmi adó kedvezményes kulcsának tervezett emelése némileg korlátozhatja az érintett termékkör értékesítési lehetőségeit. (A pénzügyesek makacsul kitartanak amellett az álláspontjuk mellett, hogy az áfa-kulcs lefaragása nem eredményezné az adóbevételek növekedését a forgalom bővülése következtében.) Az olyan tervezett intézkedések pedig, mint a környezetvédelmi termékdíjjal terhelt áruk körének bővítése, jelentősen ronthatják egy-egy vállalat eredményét. Márpedig az üzleti életet végső soron csak az izgatja, hogy miként juthat ötről a hatra. –
