Gazdaság

SYNERGON – Akvizíciós tervek

A magyar börze első, s eddig egyetlen információtechnológiai papírja az első félévben nem hozta a tőle elvárt teljesítményt.

Az áprilisban végrehajtott alaptőke-emelés során a cég tulajdonosi struktúrája átalakult: a részvények mintegy 42 százalékát a menedzsment birtokolja, 54 százalékát pénzügyi befektetők, a fennmaradó rész a munkavállalók kezében van.

A papír árfolyama augusztus első kereskedési napján, a vártnál kedvezőtlenebb féléves eredmények nyilvánosságra kerülése miatt csökkenni kezdett. Mint kiderült, az első félévben a társaság az előző év hasonló időszakához képest 55 százalékkal magasabb árbevételt ért el, míg az adózás utáni eredménye ugyanebben az időszakban 26 százalékkal nőtt. Biztató, hogy 78 százalékkal javult a nettó árbevétel több mint kétharmadát adó információs rendszerek és szolgáltatások (ISS) divízió teljesítménye. Ezzel szemben a szoftverfejlesztési üzletág nem hozta a tőle várt eredményt. Elemzők szerint hiba volt az Integra Rt. megvásárlása, ennek tulajdonítják, hogy a társaság ezen részlege az elmúlt félévben az egy évvel ezelőtti szinthez képest 14 százalékkal gyengébben teljesített.

A Synergon jövőbeni stratégiájának kialakítása és megvalósítása során négy terület élvez kiemelt fontosságot. Továbbra is terveznek akvizíciókat, amelyekkel meglévő kapacitásaikat és piacaikat bővíthetik. Jelenleg húsz céget figyelnek. Várható, hogy az év végéig egy-két felvásárlás meg is valósul. A pénzügyi szektorra vonatkozó új stratégia jegyében megindult az Integra tevékenységének beolvasztási folyamata is. Megkezdték az erőforrás-kihelyezés (outsourcing) szervezeti előkészítését. Jelenleg a módszer bemutatása folyik a lehetséges partnerek számára, és az első konkrét projekttel összefüggő tárgyalások is folyamatban vannak. A Synergon célkitűzései között szerepel még a regionális jelenlét erősítése is. Ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak és tendereken vesznek részt több környező országban. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik