Gazdaság

AZ ELENDER INFORMATIKAI RT. VEZÉRIGAZGATÓJA – Doktor Internet

A második legnagyobb hazai Internet-szolgáltató cég 30 év alatti vezérigazgatója vén rókának vallja magát a szakmában. Pedig nem az egyetem padsoraiban alapozta meg informatikai vagy vezetési ismeretek tanulásával ez irányú karrierjét.

Mivel az egyetemi ösztöndíj mellé jól jött a kiegészítés, Kóka János, az Orvostudományi Egyetem akkor negyedéves hallgatója öt évvel ezelőtt munkát vállalt barátnője családjának számítástechnikai cégében: borítékokat ragasztott és faxokat küldött az Elender Computer Kft. megbízásából.

RITKA JÓ IDŐZÍTÉS. Az alapító tulajdonos és felesége nevének kezdőbetűi után L&R-nek, vagyis Elendernek nevezett cég már akkor, 1994 környékén jó nevű számítástechnikai vállalat volt, nem utolsósorban azért, mert az informatikai mezőnyben jó időzítésnek számított 1990-es indulása. Az Internetről akkor még csak igen kevesen hallottak itthon, a cég sem foglalkozott vele, inkább számítógépek, pénztárgépek eladásából profitált. Az addigra már sógorrá vált cégtulajdonos a kereskedelmi igazgató távozása után Kókát nevezte ki erre a posztra, mivel meg volt elégedve az akkor már projektmenedzseri teendőket ellátó fiatalember munkájával “Szerencsés helyzetben voltam, bizalmat kaptam, alkalmat a bizonyításra” – emlékszik vissza karrierjének hőskorára az Elender Informatikai Rt. jelenlegi vezérigazgatója.

Kóka ingázott az orvosi egyetem és a cég között, s mint ezt ma már be meri vallani, az egyetemen az utolsó két évben csak a vizsgára való – általában a hétvégékre szorítkozó – felkészülésre futotta idejéből a munkahelyi teendői mellett. Félnünk mégsem kell: sosem lesz praktizáló orvos, mert a cégvezetést, az üzleti életet sokkal inkább magára szabottnak tartja, mint a gazdaságilag rossz helyzetben lévő egészségügyi szférába, mint egy feudális rendbe való hierarchikus betagozódást. S nem is szorul a “szegényes” orvosi fizetésre a mára már igen értékes cég részvényeseként. Ugyanakkor hobbi szinten még mindig megmaradt a gyógyászathoz való kötődése, s részben az ő illetve időközben szintén a céghez került pályaelhagyó egyetemista társai miatt jelentős az Elender tevékenységi körében az egészségügyi projektek aránya, s nekik köszönhető a Dokinet nevű egészségügyi informatikai szolgáltatás kiépítése is. Kókának sajátos meglátása van arról, hogy az egészségügy informatizálásával milyen nagyságrendű pénzeket lehetne megtakarítani a szektornak, s az ilyen irányú projektek három téren is kamatoztathatók: ő kiéli a hobbiját, a cég profitot termel, az egészségügy pedig fejlődik – vagy legalábbis lassabban hanyatlik.

JÓ ÜZLETEMBERNEK NEM KELL ISKOLA. A pénzügyi és menedzsment ismereteket a gyakorlatban fel lehet szedni, illetve jól képzett szakemberek kiválasztásával pótolni lehet – állítja az éves forgalmát tavaly immáron másodszor megduplázó cég első embere. Az Elender 1996-ban kezdte meg az Internet-szolgáltatói tevékenységet, s ezt az üzletágat már teljes egészében Kóka karolta fel. Akkor a 40 fős cégnél talán ha hárman-négyen foglalkoztak a hálózattal, ma viszont már nincs olyan kolléga, akinek ne lenne valamilyen módon munkaköri kötelessége érteni az Internethez. Az informatika kifejezetten az a terület, ahol a legnagyobb érték az emberekben rejlő tudás, így a siker záloga a jó csapat felépítése volt, ez a feladat pedig Kókára hárult. A team-munka fontossága, illetve Lepp Gyula stratégiai vezető elévülhetetlen szerepe miatt Kókának esze ágában sincs “one-man-show”-ként leírni saját karrierjének pozitív alakulását, ami természetesen nem függetleníthető a cég eredményességétől. Márpedig az Elender igazán profi a maga területén, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a megvételre kínált cégre jóval többen akarnak lecsapni, mint azt akár maguk a tulajdonosok várták. Kókáék azért hajlandóak megválni a tulajdonosi szereptől, mert úgy vélik, hogy hosszú távon csak egy globális, a távközlés és informatika szinergiáját kiaknázni képes vállalkozás lehet sikeres. “Egyre nagyobban kell játszanunk” – mondja, s nem titkolja, hogy izgatottan várja az új kihívásokat.

KÓKA JÁNOS 27 éves, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán végzett 1996-ban. 1994-től az Elender Computer Kft. munkatársa, 1995-től kereskedelmi igazgatója, 1996-tól pedig ügyvezető igazgatója.

Miután az Advent International pénzügyi befektető társaság 1998-ban közel 1 milliárd forinttal beszállt az akkor már Elender Informatikai Rt. néven futó cégbe, Kóka János vezérigazgatóként teljes egészében átvette az operatív irányítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik