Gazdaság

KÁBELTÉVÉS PIAC – Tovább tart a műsor

Hatályba lépett a távközlési törvénymódosítás, amely szigorítja a hazai telefontársaságok kábeltévés piacra lépését. A jogszabállyal a távközlési vállalatok közül leginkább a Matáv nem értett egyet, s most úgy tűnik, a szabályozóval a UPC Magyarország, a legnagyobb hazai kábeltévé társaság sincs teljesen megelégedve. A Matáv a kábeltévé-piaci kitiltása ellen harcolt, a UPC pedig azért, hogy még szigorúbban tiltsák meg a távközlési vállalatoknak a kábelpiaci részvételt. A UPC Magyarország legutóbbi tájékoztatóján Kovács Nimród vezérigazgató elmondta: a módosítások nem töltik be teljes mértékben a szerepüket, mert a Matáv a kiskapukat kihasználva tovább terjeszkedhet az ágazatban.

A Matáv egyébként a törvény hatályba lépésének határ-idejéig két nagyobb kábeltévés társaságot is felvásárolt, az óbudait és az újpalotait, így 30-40 ezernyi új előfizetőre tett szert. A UPC ügyfélköre, saját bevallása szerint, hasonlóan növekedett, s jelenleg 480 ezernél tart. Ha a körzetében mindenki előfizetne a szolgáltatására, ügyfeleinek száma jócskán meghaladná a félmilliót. Ezzel a UPC már így is a médiatörvényben szabályozott egyhatodos szint közelébe került (egy kábeltévé-társaság az ország szolgáltatási területeinek hatodát fedheti le). Abban a pillanatban, amikor a UPC távközlési engedélyt kér a Hírközlési Főfelügyelettől – ezt a későbbiekben meg kell tennie, mert optikai szálas gerinchálózatot épített ki -, nem vonatkozik rá a médiatörvény, s tovább terjeszkedhet.

A távközlési törvénymódosítás életbelépésével a UPC gyakorlatilag uralja a kábeltévépiacot a további terjeszkedés tekintetében.

Egyetlen versenytársa egy román befektetési társaság, H.C.S. Invest, amelynek piaci részesedése meg sem közelíti a UPC-ét.

Szalay Dorottya, a UPC vezérigazgató-helyettese a Demján Sándor nevével fémjelzett Kábel 1 Távközlési Kft.-t is versenytársnak tekinti. A társaság az újpalotai kábeltévére kiírt pályázaton bukkant fel, ám egyelőre nem szerzett olyan szolgáltatót, amellyel ringbe szállhatna a UPC Magyarországgal szemben. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik