Alapítása óta összesen 80 millió autó gördült ki a Fiat üzemeiből. A cég, tervei szerint, 2002-ig évi négy új modellt dob piacra és évi 4 millió autó gyártásával számol. Mint azt Paolo Cantarella vezérigazgató centenáriumi nyilatkozataiban elmondta, összesen 10 milliárd eurót szánnak az említett időszakban fejlesztésekre, miközben a jelenleg 5 milliárd euróra rugó adminisztratív költségeket 20 százalékkal szeretnék lefaragni. A Fiatnak szerte a világban 200 üzeme és 220 ezer alkalmazottja van. Olaszország legnagyobb magánvállalata 85 hazai üzemében 132 ezer embert foglalkoztat. Tavaly 2,5 millió személygépkocsit gyártottak, de a személyautó-gyártás – amely az idei első negyedévben 258 millió eurós veszteséggel rontotta az egyébként 916 millió eurós pozitívumot jelző konszolidált eredményt – már csak 55 százalékkal járul hozzá az 1998-ban 88,6 billió lírát kitevő, szerteágazó tevékenységből származó összes árbevételhez. Ma minden olyan tevékenységre vállalkoznak, aminek bármi kapcsolata van az autóiparral, így azután mezőgazdasági, ipari, vasúti és légi járművek gyártása mellett a biztosítási üzlet, sőt az újságkiadás (La Stampa) és a sportfinanszírozás (Juventus) is a cég profiljához tartozik. A cégcsoport vezetői ismételten aláhúzzák, hogy nem törekednek fúzióra egyetlen szakmabelivel sem, a Fiat egyelőre beéri néhány stratégiai együttműködési megállapodással; ilyet kötöttek például a Mitshubishivel, amelynek keretében közös négykerék-meghajtású jármű kifejlesztésére egyesítik tudásukat a japán gyártóval. –
- 20:01 Oasis-mánia: miért gyógyította meg a világot, hogy két seggfej rockzenész kibékült?
- 20:00 Meghalt a kisfiú, akit augusztusban villamos gázolt el a Batthyány téren
- 19:58 Négygólos thriller az olasz csúcsrangadón: a padlóról felállva mentett pontot Rómában a címvédő
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 3,25 milliárd forint volt a tét
- 19:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.19.
- 18:59 Szenzáció a kézi-BL-ben: kilencgólos előnyből kapott ki a Bukarest
- 18:34 Pert indít az M5 kirúgott csatornaigazgatója a közmédia ellen
- 18:28 A Microsoft és az OpenAI tudták, hogy tönkreteszik vele a netet, mégis mentek tovább az MI fejlesztéssel
- 18:02 Meglepetés a Premier League-ben: kiütötték a címvédőt
- 17:45 „Nem mindegy, hogy valaki életfogytiglanit, vagy 5 évet kap” – Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek és Szijj Lászlónak
- 17:32 Meginterjúvolták az MI generálta „színésznőt”, aki válasz közben megzavarodva kínaiul kezdett beszélni
- 17:29 Az edző szólt előre: megszenvedett, de hibátlan maradt a Fradi a BL-ben
- 16:56 Úgyis mindenhol lehallgatnak, megfigyelnek, akkor már inkább Denzel Washington tegye!
- 16:28 Donald Trump önmagát dicsérte
- 15:58 Sokkoló statisztika mutatja meg, mennyire sebezhető a londoni csapat
- 07:20 Megállapodott Grönlandról az Egyesült Államok és Dánia
- 08:07 Újabb mesterséges intelligencia szabadult el: most a Gemini tört fel több céget
- 08:54 Elfogta a rendőrség az Akácfa utcai gyilkosság feltételezett elkövetőjét
- 13:52 Iskolakezdési utalvány: új részleteket közölt a kormány
- 14:09 Ez a világ legjobb légitársasága 2026-ban
- 14:04 Ők működtették a kommunista diktatúrát Magyarországon
- 10:46 Ez a gyakori éjszakai szokás károsíthatja a szívet
- 07:45 Négy részletben érkezik a 20 ezer forintos dízeltámogatás, mutatjuk, kinek mikor jár a pénz
- 15:37 „Ezt nem tárgyaltuk még” – mondta Forsthoffer Ágnes az isztambuli egyezmény ratifikációjáról
- 13:26 Súlyos kibertámadás érte a moszkvai online választási rendszert
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
