Azokban a napokban, amikor a német korimánytisztviselők éppen átköltözőben vannak az álmos kis Bonnból a régi-új hatalom szimbólumait hordozó Berlinbe, megneveztetett az Európai Unió új “kormánya”. Az Európai Bizottságba jelölt tagok személye körül még sok vita lesz. Tizenkilencen vannak. Közülük csak fél tucat konzervatív és nagy kérdés, hogy a megnövelt hatalmú Európai Parlament immár konzervatív többsége beletörődik-e a kormány szerepét betöltő bizottság ilyen impozáns szociáldemokrata többségébe. Ezek a csaták csak szeptember első hetében dőlnek el.
Ám az már biztos, hogy német politikusok jutnak kulcsszerephez az unió külpolitikájának legkényesebb és legsürgetőbb cselekvést igénylő frontjain.
Párizsban és Londonban ilyenkor már gyanakvóan magasba húzódnak a szemöldökök, és elhangzik a hagyományos kérdés: vajon Németország nem készül-e arra, hogy vezető szerepet játsszon a majdan kiépítendő közös európai külpolitika formálásában?
Hogy valóban így van-e és hogy lesz-e a törekvésből valóság, arról korai lenne vitatkozni. Az viszont már vitathatatlan, hogy a súlypontját jó néhány száz kilométerrel keletebbre helyező Berlini Köztársaság széttörte a bonni tojáshéjat. A német hadsereg 1945 óta először jelent meg az ország határain kívül – persze csak békefenntartóként. Koszovóban az angolok után a németeké a legnagyobb kontingens, és a sokáig nélkülözött katonai egyenrangúságot a külön német övezet is jelképezi.
Azt, hogy a tojáshéj széttörése nem független Koszovótól, az Európai Unión belül is érzékelni lehet. A közösség által létrehozott délkelet-európai stabilitási paktum szervezeti vezetésével és összehangolásával a német kancellár volt politikai “vezérkari főnökét” bízták meg.
KÉNYES ÉS KOCKÁZATOS. Bodo Hombach nemcsak egyszerűen Gerhard Schröder bizalmi embere. Személyében testesíti meg a sajátos német “új közép” szociáldemokrata politikus típusát, kiérdemelvén ezzel a párt hagyományos balszárnyának intenzív utálatát. (Volt már szakszervezeti funkcionárius, Németország legnagyobb államának gazdasági minisztere és egyben a Preussag acéltröszt igazgatótanácsi tagja.) Most az ő kezében lesz annak a legalább 5 milliárd dollárnak a sorsa, amelyet az EU juttat a stabilitási paktum végrehajtásához. Az összeg legnagyobb része Németországból érkezik majd. Maga a projekt talán az unió eddigi legkényesebb és legkockázatosabb politikai vállalkozása: Európa legrobbanékonyabb, Magyarország déli határa és Görögország északi határa közötti régiójának intézményes politikai és gazdasági újjáépítése.
Az, hogy ennek az irányítását, gyakorlati összehangolását német kézbe helyezték, nemcsak általánosságban jelzi az unión belüli hatalmi viszonyok finom, de tagadhatatlan módosulását, hanem gyakorlati következményei is lehetnek. Például egyrészt az, hogy a német gazdaság meghatározó tényezői nyilván jelentős szerephez jutnak a Balkán gazdasági stabilizálásában. Másrészt egy alacsonyabb szinten az, hogy a német nagyvállalatoknak (finoman fogalmazva) szavuk lesz majd harmadik országbeli üzleti partnerek kiválasztásában.
Túllépve a Balkán határain, az EU keleti kiterjesztéséért is német politikus, a Schröder-kormány európai ügyekkel foglalkozó volt külügyi államtitkára lesz a felelős. Ezt a Günter Verheugennek szánt feladatot elkülönítették a szervezet általános külpolitikájától, amelynek gazdája Chris Patten, Hongkong utolsó brit kormányzója lesz.
KÉSLELTETŐ HATÁS. Itt várhatók határvillongások. Patten például jóformán az első órában (még mielőtt a német illetékes megszólalhatott volna) sietett kijelenteni: a maga részéről a gyors bővítés híve. Bizonytalanság forrása az is, hogy a pillanatnyi brüsszeli álláspont szerint a balkáni stabilitási paktum végrehajtási költségeit a jelenlegi pénzügyi forrásokból kell “lecsípni”. Kérdés tehát, hogy e legsürgősebb kényszerfeladat által lekötött pénzügyi és politikai energiák átcsoportosítása mennyire késlelteti az első kör államai, köztük Magyarország uniós csatlakozását.
Bizonyos csak az, hogy ennek a bizonytalanságnak mindkét pólusán a Schröder-kormány bizalmi embere ül, s olyan kompromisszum aligha születhet, amely ne felelne meg az adott pillanatban majd elsődlegesnek ítélt német érdekeknek.
Igen, a Berlini Köztársaság törvényszerűen szétrepesztette a bonni méretekre és szerepre szabott tojáshéjat. Darabjai már ott hevernek Brüsszelben az EU alakulóban lévő kormányának tárgyalóasztalán. –
