A hazai hitelintézetek közül egyelőre a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) az egyetlen, amely – anyabankjával, a Bayerische Landesbankkal, s az azonos pénzügyi csoporthoz tartozó osztrák BAWAG-gal közösen fenntartott – képviseleti irodával rendelkezik Szlovéniában. Ennek feladata elsősorban a magyar cégek szlovéniai exportügyleteinek finanszírozása. Az MKB egyébként az idén már két, Szlovéniába irányuló szindikált hitelkonstrukcióban is részt vett: az SKB Bankának nyújtott 55 millió eurós hitelből 2,5 millió, a piacvezető Nova Ljubljanska Bankának szervezett 80 millió eurós kölcsönből pedig 2 millió eurót folyósított. A két ország külkereskedelmében amúgy hazai szempontból kedvező fejlemény, hogy Magyarország – a CEFTA-országok többségéhez hasonlóan – jelentős többlettel rendelkezik a kétoldalú áruforgalomban. A szlovén kereskedelmi mérleg az EU-val szemben is negatív egyenleget mutat, amit a jugoszláv és a szovjet utódállamokkal folytatott árucsere pozitív szaldója ellensúlyoz némiképpen. –
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 25.
- 20:58 Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 18:10 Beteg gyerekek karácsonyát varázsolta szebbé a Forma-1 idei legjobb újonca
- 16:47 Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
- 11:57 Pozsonynál vissza kellett fordítani egy Budapestre tartó járatot
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 08:16 Szenteste akart öngyilkos lenni egy férfi a rácalmási temetőben
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 14:05 Dopeman verset írt a miniszterelnökről Orbán a nap címmel
- 15:55 Lezuhant a Kilimandzsárónál egy helikopter, ami cseh turistákat mentett ki a hegyről
- 14:24 Trump: Boldog karácsonyt mindenkinek, még a radikális baloldali söpredéknek is
- 11:37 Lehet, hogy mégsem Orbán barátjának támogatottja lesz az új boszniai szerb elnök
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
