Gazdaság

A folyó fizetési mérleg

hiányára vonatkozóan számtalan becslés látott eddig napvilágot. Végül is az első negyedéves deficit körülbelül 100 millió dollárral nagyobb – 574 millió dollár – lett, mint azt az elemzők várták. Hogy miért vártak kisebbet, azt csak ők tudnák pontosan megmondani…

A fizetési mérleg egyenlege napjainkra olyan beszédtémává vált, mint mondjuk az időjárás. Sajnos a prognózisok súlya is annyi, mint a meteorológiáé: “Sütni fog a nap – vagy nem. Hideg lesz – esetleg meleg”. Közgazdasági összefüggésükből kiragadott mutatók rövid távú adatsoraiból vonnak le olyan következtetést, amelynek komolysága mondjuk a béljósláséhoz fogható.

Csak két példa arra, hogy ezek a prognózisok milyen mértékben képesek megtéveszteni a piacot. Nem volt olyan rég, amikor neves nemzetközi hitelminősítő cégek még Délkelet-Ázsiát állították követendő modellként a közép- és kelet-európai gazdaságok elé, Oroszországot pedig kívánatos befektetési terepnek tüntették fel. Tették mindezt röviddel azelőtt, hogy a kistigrisek a kóros levertség állapotába kerültek volna, Oroszország pedig nyilvánosan bejelentette volna fizetésképtelenségét. Befektetők tömegei vesztettek világszerte ezeken a prognózisokon, összességében dollármilliárdokat.

De kisebbfajta pánikhangulat uralkodott el az 1998. évi magyar fizetésimérleg-adatok publikálásakor is, azok ugyanis a profitkivonások miatt rosszabbak lettek a vártnál. Holott nyilvánvaló, hogy profitot csak onnan lehet kivonni, ahol keletkezik is. Egyébként Lengyelországban és Csehországban kísértetiesen azonos jelenségek zajlanak: mindenütt borul a fizetési mérleg.

A kapkodó, megalapozatlan, olykor pedig politikailag motivált prognózisok veszélyeztetik az elemzői szakma hitelét. Hiteltelenné teszik még azokat a megállapításokat is, amelyeket pedig befektetőknek és gazdaságpolitikai döntéshozóknak egyaránt jó volna megszívlelniük.

A viszonylag egyszerű koordináta rendszerben mozgó elemzések nem szólnak a strukturális gondokról, gyakorta csak tüneti kezelést ajánlanak. Holott ezekre a problémákra az

Ajánlott videó

Olvasói sztorik