A televíziós közönségmérést végző AGB Hungary ügyfeleinek nem sikerült megalakítaniuk közös megrendelői testületüket, a JIB-et (Joint Industry Body). A tervek szerint ez a testület kötött volna szerződést az AGB-vel, s a tagok az európai gyakorlatnak megfelelően közösen finanszírozták volna az adatszolgáltatást. Megegyezés híján azonban az AGB-nek a korábbiakhoz hasonlóan egyenként kell szerződnie ügyfeleivel. Mint az RTL Klubtól megtudtuk, a televíziós csatornák, amelyek oroszlánrészt vállalnak a finanszírozásból, szerettek volna ezzel arányos szavazati jogot kapni a JIB-ben, ám erről nem tudtak egyetértésre jutni a hirdetőkkel és a reklámügynökségekkel. Az AGB a korábbi 620 háztartást felölelő minta helyett 840-es minta alapján készül mérni a közönségarányokat. Az új minta bevezetéséhez azonban még el kell készülnie a Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés által végzett auditnak, amelyet a tévétársaságok fizetnek, s a kutatóintézet április közepe előtt már aligha végez ezzel a munkával. „Az, hogy az ügynökségek és a hirdetők nem vesznek részt a finanszírozásban, még nem jelenti, hogy nem értenek egyet az audittal” – nyilatkozta lapunknak Farkas Sándor, a Magyarországi Reklámügynökségek Szövetségének főtitkára, hozzátéve: bár nincs közös megrendelés, az AGB ügyfelei egyeztetik álláspontjukat, s valamikor a jövőben létrehozzák a JIB-et is.
- 07:11 Változik az időjárás szerdán: kisüt a nap
- 07:05 Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt
- 07:00 Itt élnek a legtöbbet és a legkevesebbet keresők az országban
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
- 06:47 Ügynökakták: többnyire kocsmárosok, buszvezetők, vasutasok és gazdák nevei kerülhetnek ma nyilvánosságra
- 06:23 Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 05:27 Trump brutális pofont kapott: a demokraták visszavették a szenátust
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 06:00 Lélegzetelállító fotókon az öreg erdők titokzatos és magányos remetéje
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
