Erre az évre ismét nyereséget tervez a három éve veszteséges Mecsek Tours. A Baranya Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő vállalkozás tavaly hónapról hónapra, a nyári szezont követően is folyamatosan növelte árbevételét, s így üzemi szinten már nyereséges volt. A társaság a Mecsek Tourist jogutódjaként jött létre 1994-ben, vezetőgárdája akkor változatlan maradt. Két évvel később veszteségessé vált, 1997-ben már 26 millió forintos volt a negatív mérleg. Ekkor a tulajdonos átvilágíttatta a céget, majd leváltotta az ügyvezető igazgatót, akinek nem fizette ki a szerződés szerint járó végkielégítését, mivel az ő hibájául rótta fel a veszteséget. A Munkaügyi Bíróság azóta megítélte a közel 8 millió forint kifizetését, a Mecsek Tours viszont beperelte a volt vezetőt kártérítésért. A per kimenetelétől is függ, hogy az idei évre tervezett 10 millió forintos nyereséget sikerül-e elérni.
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
