A német pénzügyminiszter összeütközött a vállalatokkal és veszített. A társasági adóra vonatkozó javaslatai nyomán kibontakozó tiltakozás lett bukásának közvetlen oka. Ám ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Oskar Lafontaine már hivatalba lépése után összeütközésbe került az Európai Központi Bank vezérkarával, amikor a német konjunktúra élénkítésére az euró rövid távú kamatlábának csökkentését javasolta. Ezt megelőzően az euró születésének pillanatában konfrontálódott már jószerével az egész nemzetközi pénzügyi rendszer elitjével (élén az amerikai Fed hatalmasságaival) a dollár, az euró és a jen egymás közötti árfolyam-szabályozásának vereségre ítélt gondolatával. Ezen túlmenően van az ügynek egy mélyebb vonulata is, amelyet az jelez, hogy Lafontaine a kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) elnöki posztjáról is lemondott. Ez a tradicionális szociáldemokrata értékrend és harci módszerek visszahúzódását jelenti a globalizáció korának új típusú kihívásaival szemben. Személyileg ez a „Schröder-vonal” abszolút győzelmét jelenti. Intézményesen pedig a szakszervezeti lobby gyengülését és azt, hogy a német szociáldemokraták is rálépnek arra az útra, amelyet legmarkánsabban az angol „New Labour” és személyében Tony Blair brit miniszterelnök politikája jelölt ki. Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben gyengélkedő euró árfolyama nyomban megerősödött a New York-i tőzsdén.
- 06:39 Borúsan indul a hét, egyre hűvösebb az idő
- 06:36 Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel
- 06:35 Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 06:14 Ma derülhet ki, ki lesz az NVVH három másik elnökhelyettese
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 03:33 30 éves magyar rekord dőlt meg atlétikában
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 06:00 Colmar: a francia város, ami olyan, mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 16:19 Szoboszlai kimaradt a meccskeretből, nem játszik a City elleni rangadón
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
