Ha manapság egy banknak kétségei merülnének fel egy hitelkérelem elbírálásakor, mindenekelőtt saját, általában hosszú évek alatt felépített információs adatbázisára támaszkodhat. Amennyiben viszont a potenciális kölcsön felvevőjével addig még nem volt szerencséje találkozni, már valamelyest bonyolódik a helyzet. Innentől kezdve a bank számára kézenfekvő megoldás lehet, ha a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) szolgáltatásait veszi igénybe, mely rendszert – a hitelintézeti törvényhez igazodva – maguk a bankok hozták létre, s az azt működtető Bankközi Informatika Szolgáltató (BISZ) Rt.-nek is hitelintézetek és takarékszövetkezetek a tulajdonosai.
A BAR egyébként egészen március elejéig csupán a vállalati hitelfelvevőkről vezetett nyilvántartást, közülük is csak azokról, amelyekre vonatkozóan a tagbankok megadták az adatokat (a BAR díjtételeit lásd a 14. oldalon). Ugyanezzel a módszerrel kezdték feltölteni – a múlt hét elejétől – immár a magánszemélyek listáját is. Míg azonban a BAR révén azt lehet megtudni, hogy a kiszemelt vállalati ügyfélnek hány banki hiteltartozása van, azok mekkora összeggel, milyen lejárattal kerültek ki az adóshoz, s a kölcsön felvevője milyen pontosan törleszt, a “lakossági listára” csupán azok a kliensek jutnak fel, akiknek 90 napnál régebbi és a minimálbért meghaladó összegű tartozása van. A renitens adósokat tartalmazó “feketelistára” kerülés lehetőségéről azonban – ami után ott egyébként 5 évig tárolják egy-egy adós paramétereit – még a szerződéskötéskor tájékoztatni kell mindenkit.
Egy ilyen hitelinformációs rendszer bevezetése jelentős informatikai felkészültséget követel meg a tagintézményektől. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy érdemben minden bizonnyal csak nyártól lehet majd böngészni a magánszemélyek feketelistáját. Mindazonáltal – amint azt Rácz Lajostól, a BISZ Rt. ügyvezető igazgatójától megtudtuk – már az indítás óta eltelt néhány napban akadtak olyan hitelintézeti partnerek, amelyek megkezdték az adatok felvitelét. A cég jelenleg 362 partnerrel áll kapcsolatban, amelyekhez már úgymond kitelepítették a rendszer végpontjait, vagyis az adatfeltöltéshez gyakorlatilag minden technikai feltétel készen áll. A szóban forgó rendszer használói között van többek között 240 takarékszövetkezet, amelyek jelentős része az Országos Takarékszövetkezeti Integráció (Otiva), kisebb hányada pedig a Takarékszövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének (TÉSZ) tagintézménye.
Ugyancsak nyártól már a piaci alapon szerveződött, és a BAR-éhoz hasonló elvek szerint működő Girodat Információ-szolgáltató Rt. adatbázisát is igénybe lehet majd venni. A Girocom Kft. és a Giro Elszámolásfogalmi Rt. közös tulajdonában lévő, kereken egyéves társaság viszont nem csak azokról a magánszemélyekről tárol információt, akik a jogszabályi kritériumok szerint feketelistára tehetők, hanem teljes körű adatbázisra törekszik. A lajstromból kiderülhet az adott személy hitelreferenciája – természetesen a bank nevének említése nélkül -, de közvetlenül lekérdezhetők lesznek az ingatlan- és ingójelzálog-nyilvántartások adatai is. Mi több, a társaság a Belügyminisztériummal kezdeményezett együttműködése nyomán lehetőséget biztosít a letiltott személyi igazolványok, útlevelek, jogosítványok listájához való hozzáférésre is. “A banktitok sérelmének elkerülése érdekében mindazon hitelintézetnek és pénzügyi vállalkozásnak, amelyek csatlakozni kívánnak a Girodathoz, már eleve olyan szerződéseket kell kötniük ügyfeleikkel, amelyekben egyben felhatalmazást kérnek a hitel felvevőjétől arra, hogy paramétereit a szóban forgó lajstromra felvigyék” – magyarázza Török Béla, a társaság elnöke. Így viszont egy kis időnek még el kell telnie ahhoz, hogy az adatbázis az új szerződéskötések nyomán felduzzadjon. Annál is inkább, mert a már meglévő hitelezési dokumentumok visszamenőleges átalakítása – vagyis a banktitok megsértésének feloldását engedélyező hozzájárulások utólagos beépítése – meglehetősen hosszadalmas.
A Girodat, s majdan az ahhoz hasonló társaságok megjelenésével nyugodtabban határozhatnak majd a hitelezők a kihelyezendő összegekről, hiszen minél több oldalról informálódnak, a döntés annál biztonságosabb lehet. Az Európai Unió (EU) országaiban már jó ideje hasonló módon döntenek a bizonytalanabb kihelyezések sorsáról. A gyakorlatban persze maguknak a bankoknak is hozzá kell szokniuk a már meglévő, illetve a jövőben megszülető adatszolgáltatókkal való együttműködés gondolatához. Sok esetben ugyanis éppen a hitelintézetek azok, amelyek ódzkodnak saját ügyfeleik adatait közprédára bocsátani, részint a banktitokra, részint a diszkrét jó kapcsolat megőrzésének szükségességére hivatkozva. Arról már nem is beszélve, hogy esetenként éppen a hitelintézeten belüli technikai hiányosságok szabnak határt az információs rendszerhez való csatlakozásnak.
A téma kapcsán meg kell említeni, hogy a század eleji – akkoriban a kamarák mellett működő – hitelvédegyletek mintáját az elmúlt években nem egy társaság ítélte felelevenítésre érdemesnek, e próbálkozások többsége azonban egyértelműen kudarcba fulladt. Jelenleg három szervezet foglalkozik hitelezővédelemmel a piacon (lásd külön anyagunkat).
Visszatérve az adatszolgáltatásokhoz, jóllehet, a hitelintézeti törvény feketén-fehéren védi a banktitkot, az adatvédelem kapcsán sok esetben merülnek fel kifogások. Ezt igazolandó, jelentősen gyarapodott tavaly a pénzintézetek adatkérelmi eljárásait sérelmező panaszok száma az adatvédelmi biztos asztalán. Noha részletes statisztikák még nem állnak rendelkezésre, annyit tudni lehet, hogy 1997-hez képest az elmúlt évben a magánadat-kezelők elleni beadványok száma körülbelül a másfélszeresére nőtt. Ez a csoport ugyan nem csak a hitelintézeteket tartalmazza – hanem például a telefontársaságokat is -, Majtényi László adatvédelmi biztos az elé kerülő ügyek alapján mégis úgy látja, a hitelintézetek körében növekvő tendenciát mutatnak az ilyen irányú jogsértések. Érdekes, hogy az állami adatkezelők elleni panaszok száma viszont csökken. Igaz, ezek mennyisége még így is közel kétszer annyi, mint a magánszektorral szembeni sérelmeké.
A pontos képhez tartozik, hogy a Magyar Bankszövetség tudomására jutott panaszok – jelzi Auer Katalin, a testület jogásza – elsősorban nem a hitelezéshez szükséges adatokat érintik, hanem a bankkártyák, számlaszerződések kiállításához bekértekét. Meglehet, a bankok – marketingszempontok miatt – gyakran kérnek olyan adatokat, amelyekből következtetni tudnak arra, hogy más, esetleges új szolgáltatásaiknál az illető potenciális ügyfélként szóba jöhet-e. Ezeknek az adatoknak a megadása nem kötelező, s e gyakorlat nem is tárgya a Bankszövetség és az adatvédelmi biztos közötti vitának, feltéve, hogy a bankok valóban jelzik az adatszolgáltatás önkéntes jellegét, továbbá azt is, hogy az ily módon birtokukba jutó információt mire fogják felhasználni. Majtényi László szerint azonban előfordul olyan magatartás is, amikor marketingcélokra használnak olyan adatokat, amelyeket hitelbírálathoz, vagy egyéb banki szolgáltatásokhoz kérnek – egyébként gyakran azt is törvénysértő módon. A jogszabály ugyanis azt mondja ki, hogy “csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig”.
A vélemények leginkább abban a tekintetben térnek el, hogy mi az, ami a célhoz, jelen esetben a szerződés megkötéséhez és az ahhoz kapcsolódó banki kockázat csökkentéséhez szükséges. A bankszektor érthetően egyre több információ megszerzésére törekszik leendő vagy már meglévő ügyfeleiről, az adatvédelmi ombudsman viszont a lehető legszűkebben értelmezné az idevonatkozó paragrafusokat. A felek közötti nézetkülönbség – Auer Katalin szerint – azzal függ össze, hogy a kibocsátott bankkártyák egy része – a nemzetközi kártyatársaságok szabályzataival összhangban – megengedi a folyószámla-egyenleg bizonyos túllépését. Így a bankok a kártya rendeltetésszerű használata esetén is hitelezői pozícióba kerülhetnek.
A személyes adatok védelmét törvényi szinten utoljára 1992-ben szabályozták. A törvény Majtényi László szerint akkor Európa egyik legkorszerűbb jogszabályának számított. A kódex fogalomkészlete és szabályozási filozófiája egyaránt közel áll az EU által 1995-ben elfogadott és 1998 óta hatályban lévő irányelvhez. Az unió tagországaiban tulajdonképpen közös jogként alkalmazott szabályozás csak néhány ponton előremutatóbb, mint a magyar törvény, például abban, hogy megkülönbözteti a technikai adatkezelő fogalmát, vagyis más felelősséggel ruházza fel a bérszámfejtést végző külső céget, mint a megbízót. A hazai szemléletből viszont hiányzik az önszabályozás, amely az uniós direktívának lényeges vonása. ,,Noha itthon szigorú a jogrendszer, azért a piaci anomáliák csökkentésének legjobb módja az egyes szektorok önkorlátozó szabályozása lenne” – véli az adatvédelmi biztos, aki tavaly ősszel egy szektorális adatvédelmi szabályzat kidolgozását javasolta a Bankszövetségnek. ,,A banki szférában már felvetődött a szakmai önszabályozás igénye, ám ez a folyamat még a kezdeteknél tart” – reagál erre Auer Katalin, aki a hagyományok hiányára hivatkozik ez ügyben. Az adatvédelem felelőse viszont úgy látja: a bankszférának egyelőre nem érdeke megtenni ezt a lépést.
Adatvédelem ide vagy oda, nyárig – vagyis addig, amíg nem indulnak be a már említett rendszerek – nem valószínű, hogy adósnyilvántartáshoz, adósminősítéshez kapcsolódóan túlzottan megugrana a panaszok száma. A biztonságot adó információra éhező pénzügyi intézmények számára addig is maradnak a már meglévő lehetőségek, ezen belül is elsősorban a céginformációs szolgáltatók, amelyek általában az Igazságügyi Minisztérium Cégnyilvántartási és Céginformációs rendszerére, a Cégközlöny Adatbankjára, vagy éppen saját adatbázisukra támaszkodnak.
