Először a múlt év végén került terítékre a Szent János Kórház ügye: a csődtörvény kórházakra való kiterjesztésével akkor vált világossá, hogy az adósságok elérték a kritikus szintet, s ha semmi nem változik, jöhet a végrehajtó. A kifizetetlen kötelezettségek meghaladták a 400 millió forintot, ráadásul szerkezetük is kedvezőtlenül alakult (igen magas volt a 60 napon túli tartozások aránya), miközben nem volt világos, mi is váltotta ki az ilyen nagy mértékű halmozódást. Mindenesetre a Fővárosi Önkormányzat szocialista-szabaddemokrata többsége úgy döntött, hogy 240 millió forintos kölcsönt ad az intézménynek, s a mintegy 65 millió forintnyi kamattal megfejelt összeget ez év februárjától kell havi részletekben törleszteni.
Annyi már akkor is tudható volt, hogy a finanszírozási rendszer fennmaradása esetén az adósságállomány újratermelődik, ennek ellenére hónapokig nem történt semmi. Mire befejeződött a kórház pénzügyi-gazdálkodási rendszerének – egy külső cég, a Citifund Kft. általi – átvizsgálása, majd az erre alapozott intézkedési terv (amit a minap fogadott el a fővárosi közgyűlés), addigra Kovács József, a kórház főigazgatója a támadásokra hivatkozva lemondott. Való igaz, a városházi ellenzék személy szerint őt is okolta azért, hogy az adósságállomány csupán tavaly két és félszeresére nőtt.
Az adóssághalmozódás okairól is kifejtette mindkét politikai csoport a véleményét, még a vizsgálati eredmények megszületése előtt. A többség egyértelműen az egészségügy krónikus alulfinanszírozottságát tette felelőssé (nem felejtetvén el megemlíteni, hogy ez a rendszer Surján László minisztersége alatt született), míg az ellentábor a túlzott kiadásokra és kifizetésekre, így az országos átlagnál 10 százalékkal magasabb átlagbérekre hívta fel a figyelmet.
A kórház pénzügyi-gazdasági átvilágítása nyomán az eladósodási folyamatban szerepet játszó számos körülmény került a felszínre. Mindenekelőtt, ahogy az átvilágító cég jelentése is hangsúlyozza, a kórházban nincs olyan gazdálkodási rendszer, amely a pénzügyi forrásokon alapulna, illetve azzal összhangban működne. Ilyen körülmények között a múlt évben 172,4 millió forintnyi kifizetés saját bevétel terhére történt. Ugyanakkor fedezet nélküli kötelezettségvállalást könyvelhettek el a kórháznál, ami alapvetően a 13. havi bérek, egyéb személyi juttatások, illetve azok járulékainak kifizetése, másrészt az előirányzatot jóval meghaladó dologi kiadások miatt történt. A kórház ki nem fizetett szállítói állománya tavaly tizenegy hónap alatt 304,5 millió forinttal növekedett. Még kritikusabb helyzetet tárt fel az az 1999 januárjára vonatkozó elemzés, amely az ellátások finanszírozási lapját vizsgálta. Nos, ebben az egyetlen hónapban 46,4 millió forinttal kevesebbnek bizonyult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által biztosított finanszírozási összeg az egyes kórházi intézményi alegységek kereténél. Ezt a havi összeget az idei kilátásokról elmélkedve nyugodtan felszorozhatjuk tizenkettővel, elvégre a jelentés megállapítása szerint ezt a havonta ismétlődő hiányt a kórház csak saját bevételeiből képes mérsékelni, ez pedig ugye állandó többlet-kötelezettségvállalást, azaz további eladósodást jelent.
A kiadási igények vizsgálata során szembetűnően magas a kórház területi elhelyezkedéséhez kötődő, további beruházások nélkül nehezen befolyásolható állandó kiadások aránya (ez 64 százalékot tesz ki, összege pedig 146 millió forint). Ráadásul az 1997. eleji kapacitásváltozást (426 ágy megszűnését) nem követte arányos létszámcsökkentés.
A kórház főigazgatója a jelentés alapján elkészített intézkedési tervében maga is elismerte, hogy 1998-ban minden korábbi évnél erősebb volt a tartozás növekedése. A főigazgató az okok között elsősorban a törvény által előírt, 16 százalékos bérnövekedést és a 13. havi fizetés folyósítását említette (ehhez az OEP biztosított előleget, ám ezt az év folyamán ki is kellett gazdálkodniuk), s nála is előkerült a dologi kiadásokra fordított összeg jelentős növekedése. Mindemellett ott vannak a régi panaszok: a gyógyításhoz elengedhetetlenül szükséges eszközök saját erőből történt beszerzése, ami egyéb forrás híján tovább növelte a veszteségeket. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a kórház részt vett olyan kutatási-fejlesztési programokban, amelyek további pénzt emésztettek fel.
Az intézkedési tervben azonban elismerték azt is, hogy az aktív fekvőbeteg- és a járóbeteg-szakellátásnál meglévő túlméretezett kapacitások működtetése, valamint az adott szakmai szerkezetből adódó hosszú ápolási idő jelentősen megnövelik a működési költségeket. A kórház (a leírtak alapján nem túl magas) szakmai szolgáltatási színvonala és a betegellátás úgynevezett “hotelfunkcióinak” minősége között sincs meg az összhang, ennek megfelelően a betegforgalmi adatok is elmaradtak a kapacitásoktól. A panaszok között rendre kiemelt helyen szerepel, hogy a Szent János Kórház “földrajzi” adottságai már magukban is költségnövelő tényezők: olyan, nagy területen elnyúló, pavilonos rendszerű, diagnosztikai “alközpontokkal” telehintett, elavult, korszerűtlen épületekben elhelyezett egészségügyi intézményről van szó, ahol a műszerek átlagéletkora 20 év feletti, az épületgépészeti berendezések már régen amortizálódtak. Mindezek magassá teszik a fajlagos működési költségeket, s a szükséges többletet – vagy akár a helyzet részleges javulásához szükséges pénzt – az OEP-finanszírozás nem tartalmazza, ahogy az egészségügyi biztosítási alapban sincs pénz az amortizációs költségek fedezetére.
A most lemondott főigazgató értékelése szerint a kórház vezetősége eddig csinálhatott bármit (kötelezően előírt struktúraváltás, bevételnövelés, kiadáscsökkentés, folyamatos létszámleépítés), az eladósodás egyre csak nőtt, s a múlt évben ez a folyamat csak felgyorsult. Hivatkozni lehet itt arra is, hogy nem került sor a más kórházakat ideiglenesen megsegítő konszolidációra (elmaradásának okairól is vitatkoznak a felek) – ám mint tudjuk, ez is hitelekkel történt volna, s az adott struktúra mellett csupán időben tolta volna ki a kórház válságát.
A fenti megállapítások figyelembevételével megalkotott intézkedési terv tudomásul veszi, hogy változatlan finanszírozási elvek, a korábbival azonos struktúra és gyógyító létszám mellett nincs remény a hatékony működésre. S mivel a fenti három feltétel közül egy kórház csak kettőn tud változtatni, így hát itt akarnak lépni. Mindenekelőtt megszüntetik a pesthidegkúti telephelyet, oly módon, hogy az eddig ott működő részlegeket változatlan ágyszám mellett beköltöztetik a fő telephelyre. (Mellesleg egyelőre bizonytalan, mi is történjen a pesthidegkúti ingatlannal.) Emellett kisebbre kívánják venni az aktív ágyak számát és növelni a krónikusakét (az utóbbi finanszírozása kedvezőbb), ráadásul így csökkenteni lehet az aktív osztályok átlagos ápolási idejét. Emellett osztályok összevonásáról, a betegforgalommal arányos ágyszám és létszám kialakításáról és a közvetlen betegellátásra fordított költségek lefaragásáról esik szó. Ennek kapcsán mintegy 120 dolgozót fognak elbocsátani, ami ellen mind az orvosi kamara, mind az egészségügyi szakszervezet tiltakozik – alighanem hiába. Az intézkedési tervnek amúgy szerves része a kifizetések blokkolása, ezen belül is a bérstop, azaz egyelőre a továbbszolgáló kórházi alkalmazottak bérét sem növelik – úgyis elég pénzt visznek el a végkielégítések. (A módszer úgy tűnik ragályos: a hírek szerint elbocsátásokat terveznek a hasonlóképpen városházi hitelben részesített Fővárosi Szent István Kórháznál is. A kölcsön harmadik érintettje egyébként a csepeli Weiss Manfréd Kórház.) Ha részletesen is belemerülünk az intézkedési terv által kijelölt 88 feladatba, találunk egzotikusabb pontokat is. Az egyik helyen például a semmiféle eredményt sem hozó diagnosztikai vizsgálatok csökkentéséről esik szó, míg egy másik helyen megemlítik: felül kellene már vizsgálni a konferenciákra és egyéb rendezvényekre történő kiutaztatás rendszerét.
Mindenesetre az adósságtömeg újraképződésének feltételei továbbra is fennállnak, s kérdéses, hogy az intézkedési terv végrehajtása nyomán (ennek tartalmán amúgy a leendő új főigazgató is módosíthat) milyen mélységű változások történnek, s mennyire gyors lesz az átalakítás. Egyébiránt a fenti tapasztalatok – különböző kombinációkban – jellemzőek a honi kórházak jelentős részére is; a többség ugyanígy halmozza az adósságokat, s mivel önerőből reménytelen kimásznia a vízből, vár a mentőövre.
