A tőzsdekényszer még az 1989-es kibocsátása révén vonatkozik a Konzumbankra, holott akkor még az értékpapírtörvény nem volt hatályban (arra csak 1990 márciusában került sor). Azóta a tőzsdén kívüli piac egyik legkevésbé likvid, “alvó” részvénye a Konzumbanké. Az elmúlt év legnagyobb részében csak az MFB brókercége, a Magyar Értékpapírforgalmazó és Befektetési (MÉB) Rt. 90 százalékos eladási ajánlata jelent meg a gazdasági napilapokban a Konzumbank részvényére vonatkozóan, s ezt az ajánlatát a privatizációs árfolyam közlésekor 130 százalékra emelte. Más brókercég csak elvétve hirdetett e papírra nyilvános ajánlatot (jelenleg egyébként egyetlen társaság sem közöl sem eladási, sem vételi árfolyamot). Piaci megfigyelők szerint gyakorlatilag nemigen születtek, illetve születnek kötések a részvényre. A Konzumbank részvényeit – közölte Szendrei Csaba, a tőzsde főosztályvezetője – várhatóan egy hónapon belül vezetik be a pesti börzére. Erre a privatizációs pályázat lezárulta után, az arról szóló első információk közzététele után kerülhet sor. A bankpapír minden bizonnyal a jegyzett B kategóriában szerepel majd, így – az OTP törzsrészvénye, az IEB papírja és az e hét elején bevezetett OTP elsőbbségi részvény után – a negyedik hivatalos parketten forgó banki papír lesz. Mivel a közel 10 évvel ezelőtti nyilvános kibocsátás során alig 200 millió forintnyi pakettet ajánlottak fel nyilvánosan, vélhetően a bankrészvény likviditása minimális lesz. Pénzügyi befektetők részéről komoly érdeklődés nemigen várható iránta, így a jelenlegi kisrészvényesek legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy az új tulajdonos egyszer majd vételi ajánlatot tesz nekik.
- 00:21 Az Atlético a 95. percben mentett pontot a botrányos madridi rangadón
- 22:08 Valóban a Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat
- 21:55 Őrület a Bundesligában: 12 perc alatt benyeltek három gólt, majd jött egy kiállítás, és a végén 4-3-ra nyertek
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2024.09.29.
- 20:57 A Fradi EL-ellenfele az Old Traffordon oktatta a MU-t
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 20:26 A hőhullámok elveszik a poszméhek szaglását
- 20:11 A Fradi brazilja csereként beállva 17 perc alatt mesterhármast hintett a Puskás Akadémia ellen
- 20:06 „Ez nem a kalandorok növénye” – szüretelik az aszálykedvelő pisztáciát Köveskálon
- 19:42 USA: 37 terroristát öltek meg amerikai légicsapások Szíriában
- 19:32 Élre állt a Kozármisleny, kiesőhelyen a Honvéd az NB II-ben
- 19:28 Videón, ahogy egy farkas elviszi Tommy Lee kutyáját
- 19:03 „A legrosszabb börtön nem az, ahova a nácik zártak” – mi mindent tanulhat a világ a 97 éves Edith Egertől?
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 12:17 Meghalt Jaroslava Skleničková, a ravensbrücki koncentrációs tábor és a lidicei mészárlás utolsó túlélője
- 16:52 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 22:08 Valóban a Szabadságpárt nyerte az osztrák választásokat
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 20:36 A Magyar Orvosi Kamara emlékdíjat alapít Karsai Dániel tiszteletére
- 11:16 „Az egyik legnagyobb szurkolónk” – kedvenc focicsapata is elbúcsúzott Karsai Dánieltől
- 12:14 Trump-ima, gigászi Korán és manhattani napfelkelte a hét legizgalmasabb képein
- 21:29 Szijjártó Péter rég hangzott ilyen boldognak
- 15:38 Megtalálták Haszan Naszrallah holttestét a romok alatt
- 11:41 Hidvéghi Balázs váltja Dömötör Csabát a Miniszterelnöki Kabinetirodában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!