Olybá tűnhet a külső szemlélőnek, hogy a stratégiai tervezéssel máris ellenpólust állít a fő kormánypárt a kisgazda irányítás alatt álló Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak (FVM). Mintha nem is egy, hanem mindjárt két agrárstratégiát rendelt volna a kormány. Legalábbis vannak, akik erre következtetnek Raskó György, a hajdani Antall-kormány államtitkára által a Miniszterelnöki Hivatalnak készített tanulmánya láttán; igaz, mások szerint ez csak a kancellária felkészülését szolgálta.
Annyi bizonyos, hogy Raskó több vitatni valót is talált az agrártárca tervezetében. Kisgazda elkötelezettséggel az FVM a kis gazdaságok megkülönböztetett támogatását ígéri. Raskó azonban csak a versenyképes vagy azzá tehető árutermelő családi gazdaságokat támogatná a szaktárca pénzéből. A 250 ezer forintos árbevételű, egytehenes gazdák termelési támogatása szerinte piaci zsákutcába vezet, zavarokat okoz a minőségi árutermelésben. Ellentmondásos, hogy a stratégia az uniós csatlakozásra alapoz, de birtokrendezési koncepciója továbbra is kizárja a külföldieket a termőföldvásárlásból. Raskó oldaná a földvásárlási korlátozásokat a jogi személyek esetében, és mindenekelőtt a versenyképes méretű birtokok kialakítását támogatná.
Pedig az FVM négyéves ágazati munkatervének gerince az agrártársadalom által elfogadott Nemzeti Agrárprogram (NAP). A kiinduló pont az uniós felkészülés, ehhez a versenyképesség és a hatékonyság javítása. A belföldi élelmiszer-ellátás hátterének megteremtése és az exportbevétel növelése sem új cél. A NAP-ban fogalmazódott meg markánsan a vidék lakosságmegtartó képességének javítása és a gazdák jövedelem-színvonalának javítása is, csakúgy, mint a birtokpolitika nagy része. A stratégia ugyancsak egyszer s mindenkorra hatástalanítani akarja a termékpiaci “bombákat”.
A terv értékelését óvatos tiszteletkörökkel kezdik a NAP kidolgozásában is szerepet vállaló szakmai szervezetek. A Magyar Agrárkamara testületi véleménye elején hangsúlyozza, hogy az anyag jól szerkesztett, logikus felépítésű, kifogásolja viszont, hogy az agrártámogatási rendszerben leírtak egy része nincs összhangban a szektor- és szervezetsemlegesség elvével. A forrásokat a versenyképes vagy azzá tehető gazdálkodókhoz, prosperáló jogi személyiségű, illetve családi gazdaságokhoz kell koncentrálni, míg a több százezer kényszervállalkozást szociális célú állami forrásokból kell támogatni. (Ezt – a szociális és az árutermelő mezőgazdaság szétválasztását – Raskó György is sürgeti.) Ami pedig a szövetkezeti vagyonból való újabb vagyonkivitelt illeti, az agrárkamara nem támogatná az olyan megoldásokat, amelyek kockáztatják a termelés és a versenyképesség növelését. Azokat természetesen a szövetkezeteket összefogó érdekképviseletek is visszautasítják.
A kamarában fájlalják, hogy a stratégia túlzottan leegyszerűsítve magyarázza a túltermelési válságokat; azokat – úgy vélik – inkább a fejlett világban bevált piackezelés és rendtartás hiánya okozza. A szakmai testület egyébként fő célként a termelés növelését jelöli meg, tekintettel az uniós csatlakozás utáni kvótákra is. Ezért sem tűnik eléggé hangsúlyosnak a tervezetben az agrárgazdálkodóknak az európai integrációra való eredményes felkészítése, a technológiai elmaradás felszámolása.
A stratégiának egyesek szerint nem erőssége a piaci rész. Sokszor foglalkozik a minőség, a versenyképesség, a hatékonyság javításával, de a termelési integrációk fokmérőjével, az árversenyképességgel nem. A stratégiai terv kitér az intézményi rendszer fejlesztésére, de a piaci intézmények korszerűsítésének kevés teret szentel. Pedig éppen a brüsszeli támogatási és informatikai rendszer kapcsolódásához szükséges harmonizáció érdekében újra kellene értelmezni az agrárrendtartás intézményeit, a terméktanácsok, a szakmai szövetségek, a kamarák feladatait.
A kritikusok leginkább mégis azt hiányolják, hogy a stratégia nem ad világos üzenetet, útmutatást az ágazat szereplőinek, s helyenként nem tudott felülemelkedni a pártpolitikai sablonokon. Nem a piaci mechanizmusok oldaláról próbálja meghatároznia az ágazat jövőjét, hanem az öncélúan értelmezett tulajdonviszonyok, birtokszerkezet, jövedelembiztonság oldaláról.
