Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 1999. február 17-től megkezdi a felszámolás alatt álló Realbank betéteseinek kártalanítását. A kifizetések összege a tőkével és kamattal, egy személyre vonatkoztatva – összevonva a károsult valamennyi névre szóló betétjét – maximálisan 1 millió forint lehet. Követeléseiknek az OBA által ki nem fizethető részét a betétesek a hitelintézet felszámolási eljárása során próbálhatják meg érvényesíteni. Hétfőig a Realbank fiókjaiban 13,5 ezer károsult jelentkezett, akik készpénzes kifizetés esetén a Kereskedelmi és Hitelbanknál (K&H) vehetik fel a kártérítés forintjait. Az alap számításai szerint jelenleg az 1 millió forint alatti betétállomány összege mintegy 5,1 milliárd forintra tehető, s hozzávetőlegesen 600 millió forint a nem biztosított, azaz csak a felszámolás során visszaszerezhető megtakarítások mennyisége. Az OBA adatai alapján egyébként 37 ezer azon ügyfelek száma, akiknek valamiféle betétjük van a Realbankban.
- 07:13 Eltűnt egy gyógyszeres kezelésre szoruló férfi Leányfaluról
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 07:03 Zuglói háziorvos: Egyre több idősnél látom, hogy gyűjtik a gyógyszereket és tartós élelmiszereket, mert „jön a háború”
- 07:00 Rájöttek, hogyan rúgnak be sokan alkohol nélkül
- 07:00 A tököli bv-intézetben épülő új részlegre szállíthatják át a Szőlő utcai fiatalokat
- 06:59 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:47 Jogosult valamilyen adókedvezményre? Ne felejtsen el nyilatkozni róla!
- 06:40 G.w.M sietett Tóth Gabi védelmére: Úgy énekelsz, hogy ezek álmukban se fognak
- 06:35 Molnár Csaba: Kizárt, hogy a DK ne induljon a választáson
- 06:32 Személyesen vitte el a Nobel-békedíját Donald Trumpnak a tavalyi kitüntetett
- 06:30 A Facebookon hencegett a lopott zsákmánnyal, így bukott le a bűnöző bandatag
- 06:09 Köd, pára, eső vár ránk pénteken
- 06:00 Lázár szerint „marha egyszerű, semmi titok nincsen benne”, de továbbra sem világos, hogyan veszi fel a teljes osztalékot a luxusvadászház után
- 04:40 Példátlan szívműtétet hajtottak végre egy életmentő beavatkozásra szoruló betegnél
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 18:56 Apa nem érti, a friss anya miért kaparja véresre az ujjait a tapétán – de mi igen
- 18:54 Azt hitte az Üllői úti gázoló, hogy hóbuckának ütközött
- 19:39 266 millió forintnyi adomány gyűlt össze a gyári munkásnak, akit felfüggesztettek a Fordnál, miután bemutatott neki Donald Trump
- 16:41 Bilincsben vitték el a dorogi étterem üzletvezetőjét és üzlettársát is, mert nem csak ételt árultak
- 15:31 A klubokat meghódító Mr. Worldwide, akiért nők ezrei húznak kopasz sapkát – 45 éves lett Pitbull
- 21:44 Ezek a hatos lottó január 15-i nyerőszámai
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 15:00 Juhász Ferenc Lázár döntéséről: Az én miniszterelnököm szétrúgta volna a seggemet
- 15:20 Maszkban raboltak ki egy boltot Budán, ezt a férfit keresik – videó
- 19:00 Így tüntessük el a jeget az autónk szélvédőjéről a NASA korábbi mérnöke szerint
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
