Gazdaság

ÉLELMISZERÁRAK – Rágódnak rajta

Akárcsak egy évvel ezelőtt, az idén ismét megpróbálnak árat emelni a legalapvetőbb élelmiszerek gyártói. Az árcsaták kimenetele azonban még korántsem dőlt el, ugyanis a kereskedelmi hálózatok nem respektálják, hogy az előállítási költségek lépést tartanak az inflációval.

Több mint egy éve próbálja feltornászni árait a cukoripar – eddig nem sok sikerrel. Tavaly tavasszal ugyan több mint 10 százalékos drágítást kísérelt meg az ágazat, ám végül nem tudta érvényesíteni ez irányú elképzeléseit, nem utolsósorban a több mint 100 ezer tonnás hazai cukorfelesleg miatt. Ez időközben elfogyott, így jelenleg újabb, 5-10 százalékos emelési szándékot jelentett be a cukoripar.

A gabonafeldolgozók is próbálják megfordítani a liszt – több mint fél éve tartó – folyamatos árcsökkenési irányzatát. A szakemberek szerint a szükségesnek tartott 10-15 százaléknál azért szerényebb, 8-10 százalékos áremelés várható. A gabonaiparban csaknem kétszeres a kapacitásfelesleg, aminek el kell tűnnie – véli Vermes András, az Agrograin elnök-vezérigazgatója -, hiszen emiatt leestek a lisztárak, s válságos helyzetbe került jó néhány gabonavállalat, malom. A következő években lejátszódó kapacitáscsökkenési folyamat következményét a vevők is érezni fogják, mert annak nyomán 70-80 százalékkal lesz drágább a kenyér.

A tejiparnak sem maradt más választása, mint legalább 10 százalékkal felsrófolni árait. A felvásárlási irányárak ugyanis az idén emelkedtek (az extra tejnél literenként 61,5 forintra).

A húsüzemek – cégenként eltérően – 5-10 százalékos áremelésre készülnek. Bár a vágóhidak pénzügyi helyzete miatt szükség lenne rá, ezt sem lesz könnyű elfogadtatni a kereskedőkkel. A felvásárlási árak – bár az “egyéb költségek” növekedése emelést indokolna – szerényen mértékben csökkennek. Ebben változást hoz a jövő hónaptól életbe lépő szabályozás, mert a minőségi (E,U,R,) osztályokban február-márciusban 5-5 forinttal nő majd a minimumár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik