Privatizációval folytatódik az idén a Tisza Cipő Rt. vállalatcsoport átalakulása. A korábbi részvénytársaság tavalyi holdinggá alakulásakor létrejött társaságok közül az 5 legfontosabb kft.-t (az ezekben lévő 100 százalékos, illetve meghatározó üzletrészeket) kínálják fel az érdeklődő befektetőknek – erről döntött a martfűi központú cégcsoport közgyűlése. Berényi Ferenc, a holding vezérigazgatója úgy véli, a héten megjelenő pályázat nyomán május végéig valószínűleg valamennyi – egyelőre az ÁPV Rt. tulajdonában lévő – társaságnak lesz gazdája. A szállítással foglalkozó Tisza Mobil, az ipartelepi (ipari parki) szolgáltatásokat ellátó Tisza Park, valamint az energiaellátásról gondoskodó Tisza Joule mellett a Tisza Cipőgyártó Kft. és a Túri Cipő Kft. megtartotta a vállalat eredeti profilját. Az utóbbi társaság már hosszú ideje a német Salamander cégnek végez bérmunkát, s mivel a németeknek elővásárlási joguk van, nem lenne meglepő, ha ők jelentkeznének a vételre. A jelenleg mintegy 360 embernek munkát adó Tisza Cipőgyártó változatlanul főként munkacipőket, kisebb részben utcai és elenyésző részben sportlábbeliket állít elő. A cégnél évente 400-450 ezer pár saját gyártmány- és anyagfejlesztésű cipőt készítenek, emellett 150 ezer párat bérmunkában vállalnak.
- 10:12 Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy házi készítésű pokolgépet fog robbantani a Parlamentnél
- 10:10 Duna House: óvatosabb 2026 jöhet
- 10:01 A Mézga család könyveket firkáló, horogkereszteket elrontó rajongója után nyomozott az állambiztonság, fülön is csíptek egy kisfiút
- 09:47 Lemondott a Lucasfilm elnöke, de azt még elárulta, mire számíthatunk a Star Warstól
- 09:28 Magyar Péter szombaton mutatja be a Tisza gazdaságfejlesztésért felelős szakértőjét
- 09:24 Súlyosabb büntetést kértek az élettársa apját halálra rugdosó férfira
- 08:55 Navracsics Tibor biztosa lett a Fidesz képviselőjelöltje
- 08:53 Támadássorozat érte az Európai Űrügynökséget: súlyosabb a helyzet, mint gondolták
- 08:51 „El tudod képzelni, hogy egy 58 éves férfival élj?” – 21 éves lány is verseng Stohl Andrásért A Nagy Ő-ben
- 08:39 Rendőrségi kisbusz szorult egy híd alá Szegeden
- 08:27 Zebra közepén sodorta el a gyalogost, majd megállás nélkül továbbhajtott
- 08:18 Jászsági drogkereskedő: A bizonyítékok magukért beszélnek
- 08:09 Magyar dobogó 22 év után – Eb-bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros
- 07:59 Több tucat bűncselekménnyel gyanúsítják azt a két 16 éves fiút, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy Audit
- 07:49 Itt a ChatGPT fordítója, már magyarul is tud
- 03:40 Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
- 07:30 Orbán: Az amerikaiaknak több eszük van, mint nekünk
- 17:59 Török Gábor: Orbán királyi udvarában is iszonyatos erővel próbálják kideríteni, mi az igazság az eredményekről
- 07:47 Junghausz Rajmund: A szakma seggfejnek tartotta a Szőlő utcai exigazgatót
- 07:42 Szijjártó: Kiengedtek a börtönből egy újabb magyar állampolgárt Venezuelában
- 17:27 Nagy Ervin: A feleségemet egy kedves 100 kilós békeharcos üvöltve gyalázta és fenyegette a Ferenciek terén
- 07:49 Itt a ChatGPT fordítója, már magyarul is tud
- 07:00 Rájöttek, hogyan rúgnak be sokan alkohol nélkül
- 07:59 Több tucat bűncselekménnyel gyanúsítják azt a két 16 éves fiút, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy Audit
- 21:44 Ezek a hatos lottó január 15-i nyerőszámai
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
