Kisvállalkozói centrumot alakítanak ki a nyíregyházi ipari park területén. A beruházás első lépcsőjében – mondta el Zsukk István, a Primom Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány Inkubátorháza igazgatója – 2001-ig 2,5 ezer négyzetméteren 100, 200 és 300 négyzetméteres üzemcsarnokok épülnek; a végleges terület elérheti az 5,5 ezer négyzetmétert. Az első lépcső beruházási költsége 250-300 millió forintra rúg; a tőkét Phare-pénzekből, a decentralizált területfejlesztési alapból, illetve valószínűleg belga segítséggel teremtik elő. A cél, hogy kialakuljon az ipari parkban majdan megjelenő nagybefektetők magyar beszállítói köre. A megyei székhely 107 hektáros parkja 1996-ban alakult, s egyike azon 75 objektumnak, melynek korábban az ipari tárca adományozta a hivatalos címet. A park működése azonban csak most indulhat; ősszel fejeződött be ugyanis a szükséges infrastruktúra (utoljára a szennyvízcsatorna) kialakítása. A város befektetőkre vár; a hagyományos ipar – elsősorban mezőgépgyártás – széthullott, vagy helyzete máig sem stabilizálódott. A szabolcsi megyeszékhely mellett a borsodi város, Recsk is ipari park keretében számít a beruházókra. Az önkormányzat a múlt héten úgy határozott, hogy ipari övezetté minősíti át a recski ércbánya külszíni részét, s az infrastruktúra majdani kiépülésével parkot telepít a területre. A bejelentésre azt követően került sor, hogy 8 év sikertelen privatizációs kísérleteit megelégelve, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. belefogott a bánya leállításának munkálataiba.
- 03:33 Vonnon a világ szeme, elkezdik a magyarok is a téli olimpiát
- 22:04 Milánóban az olimpia ellen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett
- 21:13 Takács Péter a magyar kórházból kiengedett, osztrák kórházban megmentett betegről: Nem kell túlragozni
- 21:04 Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 20:36 A nap hírei - 2026. 02. 07.
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 20:12 Mikler-védés a hajrában, elkerülte a kínos botlást a Szeged
- 19:55 Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is
- 19:52 A Győr negyeddöntős, a Debrecen is a BL egyenes kieséses szakaszában folytatja
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 4,29 milliárd forint volt a tét
- 19:13 „Elismerte” a kormány, hogy megszűnt a szülészet Szentesen
- 18:28 Emilia Clarke és Haley Lu Richardson a 24.hu-nak: Mácsai Pál egy hús-vér színész hozzánk képest
- 18:19 Megalkották a pacemakert, amit aksi helyett a szív lát el energiával
- 17:48 Így omlott le az ötszáz éves szilágycsehi templomtorony
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
- 14:23 Bukhatja a szokásos nemzetiségi mandátumát a Fidesz
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 14:28 Mit tesz az Alza, ha egy csomagautomata minden fiókját feltörik?
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 12:15 Orbán Viktor a lázadó fiataloknak üzent Szombathelyen, a kormányfő két hét múlva Washingtonba repül
- 16:19 Mit jelent, ha a távirányító csak közelről működik?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
