Gazdaság

KONJUNKTÚRA-ELŐREJELZÉSEK – Boldog Amerika, reménykedő Ázsia

Az ázsiai országok várhatóan túljutnak a mélyponton ebben az esztendőben; míg Oroszországban tovább súlyosbodik a recesszió, az amerikai gazdaság növekedése fékeződni fog, Nagy-Britanniában pedig egyenesen hanyatlásra kell számítani - állítják az új évben publikált első konjunktúra-előrejelzések, amelyekből máris bőven idéz a nemzetközi gazdasági sajtó.

Valamivel lassúbb tempóban, mint tavaly, de az idén is növekedni fog az amerikai gazdaság – így összesíthető a Wall Street Journal legutóbbi féléves előrejelzésének kidolgozásában részt vevő 54 közgazdász véleménye. Az elemzők többsége szerint az idei év első negyedében az amerikai GDP reálértéken 2,1 százalékos, a második negyedévben 1,8, a harmadikban 2,0 és a negyedikben 2,4 százalékos növekedése várható. Tavaly a harmadik negyedben 3,7 százalékos volt a bővülés éves szinten. A megkérdezettek közül csupán két szakember véli úgy, hogy a tavalyi erőteljes növekedés az idén megismételhető. Egyikük, Gail Fosler, a Conference Board piacelemző társaság vezető közgazdásza szerint hatalmas árbevételek, alacsony kamatlábak és igen kedvező fogyasztói adatok várhatók az idei évben. Fosler asszony prognózisa: az amerikai GDP-növekedés a második negyedévben 3,3, az év egészében pedig 3,8 százalékos lesz.

Más, kevésbé optimista elemzők a nemzetközi pénzügyi válság, a tőzsdei korrekció, a fogyasztói kiadások lassulása, a csökkenő vállalati nyereségek, az egyszámjegyű olajárak, a 2000. év számítógépes átállásának problémája és a kereskedelmi ellenségeskedések negatív hatásaira figyelmeztetnek. Robert Brusca, a Nikko Securities vezető közgazdásza szerint a növekedés az első negyedévben 0,8, a másodikban pedig 1,0 százalékos lesz.

A Wall Street Journal által idézett szakértők közül néhányan egyenesen recessziót emlegetnek, figyelmeztetve, hogy a hanyatlás első jelei a tőzsdéken mutatkoznak majd. A részvényárak csökkenése érinti mindazon fogyasztókat, akik a kiadásaikat zömmel értékpapír-piaci bevételeikből fedezik. Edward Yardeni, a Deutsche Bank Securities munkatársának recessziós elmélete azon alapul, hogy a millenniumi számítógépes átállás problémája miatt megakad a világkereskedelem. A recesszió – véli a szakember – a 2000. év előtt is megkezdődhet, ha az emberek érzékelik a közelgő gondokat, s ezért pánikba esnek és óvintézkedéseket tesznek.

Nagy-Britanniát nem fenyegeti, hanem már el is érte a recesszió – állítja két tekintélyes gazdaságkutató intézet elemzése. Az Oxford Economic Forecasting és a London Business School’s Centre for Economic Forecasting szerint a nem végleges adatok azt mutatják, hogy az utolsó negyedévben a brit GDP 0,2 százalékkal csökkent; előrejelzésük alapján az idei első negyedben is “csekély visszaesés” várható. A két intézet közös közleménye azt fejtegeti, hogy elkerülhetetlen a recesszió Nagy-Britanniában, de az csak enyhe lesz, és 1999 egészére 0,4 százalékos növekedés várható.

Oroszország számára az 1999-es év a nyolcadik recessziós, illetve visszaeséses esztendőt jelenti, és a GDP zsugorodása a tavalyinál is nagyobb mértékű lesz. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzőinek becslése szerint az orosz gazdaság visszaesése az idén meghaladja a 8 százalékot, és az infláció mértéke legalább 57 százalék lesz. A napokban publikált statisztikák szerint Oroszország 1998-at 84 százalékos inflációval zárta, holott egy évvel korábban még 11 százalékos volt a pénzromlás üteme, s a kormány hivatalosan abban reménykedett, hogy tavaly egyszámjegyűvé lassul az infláció. Igaz, az IMF-hez képest Moszkva idei előrejelzése is meglehetősen derűlátó: 30 százalékos áremelkedést tartalmaz. Viszont a független elemzők még a valutaalapnál is pesszimistábbak, amikor a tavalyi inflációs szint megismétlődésére számítanak az idén.

Az ázsiai válságországok javuló esélyekkel vághatnak neki az új esztendőnek. A Világbank elemzői szerint túljuthatnak a Thaiföldről kiindult pénzügyi válság mélypontján, ám a stabilizálást kísérő politikai és társadalmi feszültségek miatt a fordulat egyáltalán nem vehető biztosra. A nemzetközi hitelintézet tanulmánya az idén is visszaeséssel, legfeljebb nulla százalékos átlagnövekedéssel számol a térségben, megállapítva: Indonéziában, Dél-Koreában, Malajziában, Thaiföldön – a térség korábban évi átlagban 7 százalékos növekedéssel bővülő, legdinamikusabb “tigrisországaiban” – csak a makrogazdaságban hoztak eredményt azok az erőfeszítések, amelyek a mély recesszióból való kilábalást szolgálták. Az idei évre maradt – és ahogyan a szakértők látják, marad még az ezredforduló utáni évekre is – a növekedés újbóli beindítását megalapozó gazdaságszerkezeti átállás feladata. Vagyis az országoknak előbb még túl kell jutniuk egy súlyos munkanélküliséggel, szociális gondokkal járó időszakon. Ez a helyi viszonyokhoz képest tehetősebbé vált középrétegek megtizedelődését jelenti; a szegénynek minősülők száma 40 millióról még óvatos becslések szerint is jóval 100 millió fölé növekedhet a térségben 2000-ig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik