Az erőművi hűtőtornyok világpiacának 35-40 százalékát birtokolja az Energiagazdálkodási (EGI) Rt. A decemberben megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő társaság története során több mint 11 ezer megawattnyi erőművi kapacitáshoz szállított Heller-Forgó hűtőrendszereket. A 700 milliós törzstőkéjű cég részvényeinek 81 százaléka 1992 közepén, privatizáció révén került a GEA AG birtokába, azóta a német részesedés 98,4 százalékra ment fel. Annak idején többen ellenséges kivásárlásról beszéltek, mivel a vevő és a leányvállalat vetélytársak voltak. Az aggályokat Dobozi György vezérigazgató szerint az idő nem igazolta, Helmuth Schmale, a GEA divízióvezetője pedig rámutatott: a cégcsoport energia-divíziója forgalmának egyötödét a magyarországi rt. adja. Tavaly 780 millió forint volt az EGI adózás előtti, nem konszolidált eredménye, 9,6 milliárdos árbevétel mellett. A már aláírt, középtávú szerződések összege együttesen 30 milliárd forint, az 1999-es forgalom várhatóan meghaladja a 10 milliárdot. A 280 főt foglalkoztató rt. építi konzorciumban Magyarország első kéntelenítő rendszerét a Mátrai Erőműben, ahol a 10 milliárdos beruházás 62 százaléka az EGI-é. A társaság telepítette, illetve építi a japán Kaneka, az amerikai Neil Simpson és a törökországi Bursa erőművek (utóbbi a világ legnagyobb léghűtéses kombinált áramtermelője) hűtőrendszereit.
- 03:33 Vonnon a világ szeme, elkezdik a magyarok is a téli olimpiát
- 22:04 Milánóban az olimpia ellen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett
- 21:13 Takács Péter a magyar kórházból kiengedett, osztrák kórházban megmentett betegről: Nem kell túlragozni
- 21:04 Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 20:36 A nap hírei - 2026. 02. 07.
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 20:12 Mikler-védés a hajrában, elkerülte a kínos botlást a Szeged
- 19:55 Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is
- 19:52 A Győr negyeddöntős, a Debrecen is a BL egyenes kieséses szakaszában folytatja
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 4,29 milliárd forint volt a tét
- 19:13 „Elismerte” a kormány, hogy megszűnt a szülészet Szentesen
- 18:28 Emilia Clarke és Haley Lu Richardson a 24.hu-nak: Mácsai Pál egy hús-vér színész hozzánk képest
- 18:19 Megalkották a pacemakert, amit aksi helyett a szív lát el energiával
- 17:48 Így omlott le az ötszáz éves szilágycsehi templomtorony
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
- 14:23 Bukhatja a szokásos nemzetiségi mandátumát a Fidesz
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 14:28 Mit tesz az Alza, ha egy csomagautomata minden fiókját feltörik?
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 12:15 Orbán Viktor a lázadó fiataloknak üzent Szombathelyen, a kormányfő két hét múlva Washingtonba repül
- 16:19 Mit jelent, ha a távirányító csak közelről működik?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
