December végétől immár hivatalosan is eggyel nőtt a magyarországi bankok száma, miután a francia Société Générale megkapta az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet működési engedélyét. Az anyabank – amely a Société Générale Hungaria Bank 100 százalékos tulajdonosa – már korábban is jelen volt a honi bankpiacon, méghozzá a CIB Bank 13,3 százalékos részvényeseként, az alapításától egészen annak tulajdonosváltásáig. A 42 alkalmazottat foglalkoztató hitelintézet egyébként indulásakor 4,5 milliárd forintos jegyzett tőkét mondhat magáénak, amelyet idővel várhatóan megemelnek. Arculatát tekintve a Société Générale Hungaria elsősorban a hagyományos kereskedelmi banki üzletágra koncentrál majd, kiegészítve azt befektetési és private banki termékekkel is. A francia tulajdonos amúgy már a világ több mint 80 országában jelen van, a közép- és kelet-európai régióban – Magyarországon kívül – közel öt esztendeje vetette meg a lábát, mégpedig a cseh és lengyel bankpiacon, ahol már több fiókot is nyitott.
- 11:45 Az EU-s költségvetésről, globális kihívásokról, Ukrajnáról és Iránról is tárgyalnak Magyar Péter első EU-csúcsán
- 11:15 Kanyarójárvány kitörésétől tartanak a szakértők a focivébé alatt
- 11:09 Orbán Anita: A V4-ek vezetői Magyarországon tartanak csúcstalálkozót
- 11:05 Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát az apja ellen folyó perben – letartóztatása után még egyszer lebukott az exrendőr
- 11:02 Diákhitel kamatstopot vezet be a kormány – sajtótájékoztató a kormány döntéseiről
- 11:02 Olyan lelki és idegrendszeri terhet jelentett, hogy elbúcsúzik egy Loupe-os darabjától Lovas Rozi
- 11:02 Simor András: Az Orbán-kormány leltára és az uniós országjelentés mintha két különböző országról szólna
- 10:55 Gazdag József: És hol marad Burkina Faso? Vb-kalauz sznoboknak
- 10:47 Sztrájkba léptek a Hanon System dolgozói Székesfehérváron is, forradalmi a hangulat
- 10:44 Horror a gólyáknál: fiókákat dobálnak ki a fészkekből
- 10:35 Magyar Péter azonnali kórházi klímafejlesztési programot rendelt el
- 10:33 Fordulat jöhet az albérleti piacon, és fontos szerepe lehet a bérlakásépítési programnak
- 10:27 A Házasság első látásra egykori szereplői is versenybe szállnak az Exek csatájában
- 10:11 Gulácsiék csapattársa élete szezonját futotta, mégis lemarad a focivébéről
- 10:52 Befogták a szombathelyi fürdő titokzatos lakóját
- 06:41 „Nem könnyű már a létezés ebben a korban” – így telnek Koncz Gábor napjai 88 évesen
- 05:35 Kvíz: Duttonék földjén nincs könnyű kérdés – mennyit tudsz a Yellowstone sorozatról?
- 05:30 Itt az erdőbarátkvíz folytatása: hány fát ismersz fel képről?
- 21:09 Kamatstop, vagyonadó, kriptovaluták: itt vannak a szerdai kormányülés legfontosabb döntései
- 08:07 A Temuról és Sheinről rendelt olcsóságokat is érinti az új vámszabályozás
- 08:14 Oszkó Péter gyors vagyonvisszaszerzésre számít
- 09:10 Magyar eb nyerte a világ legszebb kutyája címet 2026-ban
- 05:30 Adriai-, Égei-, Jón-tenger: nyáron bennük úszkálunk, de honnan ered a nevük?
- 09:30 Roberto Baggio, Puhl Sándor és a közönségkedvenc bolgárok – emlékszel az 1994-es foci-vb-re?
- 08:12 Tanács Zoltán: Egy teljes, innovatív piacot tett működésképtelenné a NER
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
