Gazdaság

MOSZKVA ADÓSSÁGÁTÜTEMEZÉST KÉR – Szanáló hivatal

Az orosz kormány elnöksége zárt ajtók mögött vitatta meg a hét végén a jövő évi költségvetés alternatív tervezeteit, és egyben külön ügynökséget hozott létre a pénzügyi válság nyomán megbénult bankrendszer szanálására. A mentőakcióra szánt összeg nagyságrendekkel marad el a szakértők szerint szükségestől. Moszkva az örökölt szovjet adósságok átütemezését kérte a Párizsi és a Londoni Klubtól.

Tízmilliárd rubel alaptőkével kezdi meg munkáját az a kormányügynökség, amelynek feladata a bankrendszer szanálása lesz. Az összeg 51 százalékát az orosz vagyonkezelő, 49 százalékát pedig a jegybank folyósítja. Szakértők szerint a mintegy másfélezer orosz bank fele áll a csőd szélén (Figyelő, 1998/47. szám). A bankrendszer szanálására csaknem 150 milliárd rubelt – 9 milliárd dollárt – kellene költeni, de a jegybank által a kereskedelmi bankoknak dobott mentőövek összértéke a jövőben aligha haladja meg a 40 milliárd rubelt. Ugyanakkor a szanáláshoz fel szeretnék használni az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, illetve a Világbank egyes hiteleinek maradványait is.

Az orosz kormány elnökségének üléséről kiszivárgott adatok szerint a jövő évi büdzsé 487,5 milliárd rubel bevétellel számol (ez a GDP 12,8 százaléka). Az adóhivatalnak 260 milliárd rubel bevételt kell biztosítania (ez az idei várható összegnek csaknem kétszerese), míg a vámhivatal bevételeit a korábban emlegetett 70 milliárd rubelről 200 milliárdra emelték a tervben.

Moszkva a volt Szovjetuniótól örökölt államadósság átütemezését kérte a múlt héten a kormányhitelezőket összefogó Párizsi Klubtól. A kormány e tartozások ügyében a többi hitelezőhöz is hasonló felhívással fordul. Jevgenyij Primakov miniszterelnök sietett azonban hozzátenni, hogy az Oroszországi Föderáció által 1992. január elseje után felvett hitelekre vonatkozóan teljes egészében eleget tesznek adósságszolgálati kötelezettségeiknek – a kamatfizetések és a tőketörlesztések tekintetében egyaránt, beleértve az orosz eurokötvényeket is. Bejelentették azt is, hogy a magánhitelezők Londoni Klubjához a Vnyesekonombank fordult átütemezési kéréssel. (Az állami tulajdonú hitelintézet állítja viszont, hogy decemberben teljes egészében teljesíti majd a kamatozó kötvényeivel kapcsolatos kifizetéseket.)

A Szovjetunió örökségeként – a többi utódállamtól az egykori közös vagyon rájuk eső részének fejében – átvállalt orosz államadósság jelenleg 103 milliárd dollár, s az ország ezen felül még csaknem 50 milliárd dollár külföldi hitelt vett fel az elmúlt években.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik