Gazdaság

IMF-FELÜLVIZSGÁLAT – Mértékítélet

Elégedetten nyugtázta az idei év alakulását és a jövő évi költségvetés tervezetét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Budapesten tárgyaló delegációja, jóllehet, a növekedést és az inflációt illetően a washingtoni szervezet előrejelzése némileg eltér a magyar kormányétól.

Kisebb számokban gondolkodik az Orbán-kormányhoz képest az IMF, legalábbis ami a jövő évi gazdasági növekedést és inflációt illeti. A Valutaalap menetrendszerű – alapokmányának IV. cikkelye szerint évente egyszer esedékes – gazdaságpolitikai felülvizsgálata végett a napokban Budapesten tartózkodó szakértők 1999-re a honi GDP 4,0-4,5 százalékos növekedését prognosztizálják, szemben a kormány 5,0 százalékos elvárásával. Ugyanakkor az infláció jövő évi átlagát a kormányzat 11 százalékos „tervével” ellentétben az IMF 9 százalékra várja. Mindez tükrözi azt a dilemmát, hogy vajon a világgazdasági válság milyen nyomot hagy a magyar termelésen és exporton.

A delegáció – amelynek élén egyébként utoljára állt Carlo Cottarelli, lévén, hogy jövő ősszel immár az angol Maxwell Watson irányításával érkeznek ide a szakértők – a fentiek ellenére pozitívan értékelte a magyar gazdaság idei teljesítményét. A jövőt illetően a középpontba a pénzügyi stabilitás kívánalmát helyezték, amellyel az 1999-es büdzsé tervezete – megítélésük szerint – összhangban áll. Egyúttal támogatandónak tartják mindazokat a lépéseket, amelyek a költségvetési szigort erősítik. A Valutaalap ugyanis a GDP 4,0 százalékára tervezett költségvetési hiányt inkább 3,5 százalékosnak szeretné látni. Az IMF továbbra is a strukturális reformok folytatását várja el; azon belül a hangsúlyt kiváltképp az egészségügy reformjára és a nyugdíjrendszer részleges átalakítására helyezné.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik