Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy totyog is, mint egy kacsa, az nagy valószínűséggel kacsa. E kissé meghökkentő angol mondást olyan esetekben idézgetik a piacok szabályozásával foglalkozók szerte a világon, amikor valami nehezen megfogható, ámde egyértelmű dolgot kellene szigorú paraméterekkel definiált szabály formájában megfogalmazni. A fenti mondás a szóban forgó cikk kapcsán jutott eszembe, amelyben Rotyis József a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elszámolóár-bizottságának tevékenységét is bírálta; e testületnek – a BÉT delegáltjaként – jómagam is tagja vagyok.
Az, hogy az ármanipuláció elleni szigorú fellépést minden tőzsde fontosnak tartja, jelzi: amikor a közelmúltban a BÉT vendége volt Paul Arlman, az Európai Tőzsdeszövetség elnöke, egyik első kérdése éppen erre vonatkozott. Jövetelének célja egyébként az volt, hogy benyomásokat szerezzen: vajon a BÉT „elég érett-e” arra, hogy a szövetség társult tagjává fogadja. Kicsit szabadkozva mindjárt hozzá is tette: tisztában van azzal, milyen nehéz az ármanipuláció definiálása. Az a legkínosabb ebben – mondta -, hogy igazából persze mindenki tudja, miről van szó, csak nehéz egzakt módon definiálni a kritériumokat. Ekkor hangzott el az idézett angol mondás.
Éppen korunkban, amikor a telekommunikáció fejlődése miatt néhányan még a tőzsdék létjogosultságát is megkérdőjelezik, el kell gondolkozni azon, mi is az a többlet, ami csak a tőzsdén kapható és az Internet például nem nyújthatja. A „családi ezüst” éppen olyasmikből áll, mint a biztonság, a minőségi garancia és a transzparencia, többek között az ártranszparencia is. Ha a tőzsdék feladják ezeket, saját létük kerül veszélybe.
Rotyis József szerint a tőzsdei árak megváltoztathatatlansága nem öncél, hanem a tőzsde megbízhatóságának egyik pillére. Az elszámolóár-bizottság jelenlegi formában való működése szerinte e pillér kirántása a tőzsde „épülete” alól. A valóságban azonban nem ez történik; kötési árakat természetesen senki, még az elszámolóár-bizottság sem jogosult módosítani. Amit megváltoztathat, az csupán az elszámolóár.
A „záróár” és az „elszámolóár” fogalmak a szabályozásban élesen elkülönülnek. A bizottság döntésére csak akkor van szükség, ha a kereskedési időszak végén kialakult záróár kívül esik a klasszikus határidős képlet alapján kiszámított árcentrum körül előre meghatározott sávon. Azt kell eldönteni, hogy az ilyen záróár elszámolóárrá válhat-e. Automatikus árkorrekció helyett a kéttagú bizottság konzultálni köteles. Ha egyhangúan úgy vélik, hogy a sávon kívül kialakult záróár reális, akkor az lesz az elszámolóár, ha nem, akkor az utóbbi az elfogadási sáv közelebbi szélének megfelelő ár lesz.
Tehát amikor a szerző azt nehezményezi, hogy elszámolóár-bizottság alakult, akkor a neve ellenére nem a bürokratikus, hanem a liberális elemet bírálja a szabályozásban, noha célja ezzel éppen ellentétes lenne. Éppen a bizottság a biztonsági szelep arra az esetre, ha a kereskedési időszak legvégén – amit a referenciául választott fixing adatok és hozamgörbék esetleg már nem fednek le – történik valami, ami az elszámolóárnak a sávból való kicsúszását indokolja.
Rotyis József szerint e szabályozás nem azokat sújtja, akik a piac írott és íratlan szabályait megsértik, hanem valamennyi szereplő mozgásterét beszűkíti. A valóságban azonban mindenki olyan áron üzletelhet, amilyenen akar és tud. Mindössze a többség kap védelmet olyan elszámolóárak kialakulása ellen, amelyek egy szűk réteg érdekeit szolgálják. A valóságban egyébként a „kacsa kinézetű kacsák”, azaz a gyaníthatóan manipulált elszámolóárak általában nem is kötések alapján, hanem a záró szakaszban bevitt ajánlatokkal jöttek létre.
Rotyis József nehezményezi, hogy a bizottságban nem kaptak helyet a piaci szereplők. Ezzel szemben a testületet létrehozó munkacsoportban annál inkább ott voltak, így a bizottságról szóló döntés az ő bevonásukkal történt. Nem csupán a kereskedő cégek, de a piacon aktív nagybankok egyik képviselője is részt vett a munkában.
A nemzetközi gyakorlatban ismert megoldás az áreltérítés kezelésére az úgynevezett pit committee, azaz parkett bizottság létrehozása, ahol az adott termék kerekedői hozhatnak szükség esetén döntést a „kacsa kinézetű kacsákról”. A magyar határidős piacok egy részén azonban éppen a korlátozott likviditás és a kevés szereplő miatt alakulhatott ki maga a jelenség, ezért ez az út nem tűnt járhatónak.
Az elszámolóár-bizottság létrehozása deklaráltan preventív célú volt, azaz elsősorban az ármanipuláció megelőzését szolgálja. Létrejötte óta mindössze egyszer kellett a bizottságnak szavaznia, de a kérdéses záróár akkor is nagyon közel volt a sáv széléhez. Ebben az esetben is egyhangúan az ár megtartása mellett döntöttünk, mert aznap a forintkamatok zuhanása teremtett olyan környezetet, amelyben az eltérés mértéke elfogadhatónak tűnt.
A bizottság feladata csupán a határidős devizatermékek követése. Megállapodás született a BÉT, a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. valamint a piaci szereplők képviselői között, hogy a részvények és a BUX esetében a tőzsde egyelőre megfigyelőrendszert dolgoz ki, s ha aggasztó jelenségeket tapasztalna, akkor merül csak fel egy hasonló bizottság létrehozásának lehetősége. A BUX esetében a piaci szereplők széles köre és a piac likviditása azt valószínűsíti, hogy e szegmensnél ármanipuláció kevésbé fordulhat elő.
(A szerző a Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatóhelyettese)
