Eredménytelennek nyilvánította az integrált postahálózat létrehozására kiírt tender első fordulóját a Magyar Posta Rt., minekutána a nyáron megjelent nyílt pályázatra jelentkező informatikai cégek – a Unisys Magyarország Kft., a Bull Magyarország Kft., az ICL Hungary Kft. és az IBM Magyarország Kft. – ajánlatát kivétel nélkül elvetették. Mint Nagy Róberttől, a Magyar Posta illetékesétől megtudtuk: az ajánlatok egyike sem felelt meg az elvárt minimális műszaki feltételeknek. A cég ezután tárgyalás alapján választja ki azt a fővállalkozót, aki egyedül, esetleg más pályázóval összefogva műszaki-pénzügyi szempontból a legjobb feltételeket biztosítja. Az integrált hálózat célja, hogy általa a posta portfoliója hosszabb távon is jövedelmező legyen, ami adott esetben a társaságot tőzsdeérett állapotba hozná. Az eredeti feladat amúgy nem változott: a nyertesnek legkésőbb a 2000. év végéig 200 ügyfélszolgálati pontot (úgynevezett front office-t) és ezer – háttérben gépesített – postahivatalt kell egységes hálózatba kötnie. A Magyar Posta informatikai beruházásának költségét 4-5 milliárd forintra becsülik.
- 22:26 Miért szombaton lesz az Azeri Nagydíj?
- 21:47 Lázár János engedély nélkül létesített napelemparkot a 13 millióra büntetett birtokán
- 21:30 Kiemelést kap a magyar teniszválogatott a Davis Kupa-selejtezőre
- 21:14 Válasz: Matolcsy Ádámék újra az MBH Bank tulajdonosi körében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.21.
- 20:41 Közzétették a Miniszterelnökség szerződéseit: összesen hármat kötöttek, ebből az egyik egy bérelt lakás Bódis Krisztának
- 20:24 „Kell egy hely a világon, ahol az ember meg tudja tapasztalni az érintés nem szexuális oldalát”
- 20:23 Nagykéssel szúrt le egy macskát a 14 éves fiú: egy online csoporttól vette a példát
- 20:17 Ezért nem adták meg a DVSC góljait a Vasas ellen
- 20:13 Török Gábor: Úgy néz ki, hogy visszatér a kormányzó párton belüli politika
- 19:45 A szembesávban kószáló lóval ütközött egy autó
- 19:32 Bujdosó szerint a frakció még beszélni fog Szathmáry jelöléséről
- 18:57 A klub fizeti, a válogatott használja, de kié valójában a futballista?
- 18:49 Nem kerülhet feltételes szabadságra a lugos orvos
- 18:57 Békalencse-tenger csúfítja a Tisza algyői szakaszát
- 09:26 Már látni, milyen idő vár ránk télen
- 20:13 Török Gábor: Úgy néz ki, hogy visszatér a kormányzó párton belüli politika
- 19:32 Bujdosó szerint a frakció még beszélni fog Szathmáry jelöléséről
- 12:55 Magyar a Fidesznek: Szállítottak önök fegyvert is, csak letagadták
- 17:03 Megtudtuk, milyen személyes okok miatt kérte kizárását a baranyai főügyész Bánki Erik ügyében
- 20:41 Közzétették a Miniszterelnökség szerződéseit: összesen hármat kötöttek, ebből az egyik egy bérelt lakás Bódis Krisztának
- 18:17 Átalakítja a kormány a pedagógusok továbbképzését
- 10:03 Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek az államfő
- 18:08 Magyar Péter szerint mégsem leszünk tagjai a Zelenszkij-féle Kárpáti Nyolcaknak
- 21:47 Lázár János engedély nélkül létesített napelemparkot a 13 millióra büntetett birtokán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
