(Figyelő, 1998/37. szám)
Az összeállítás a mezőgazdasági géntechnológia gyakorta hangoztatott előnyei mellett – korrekt módon – annak kockázataira és potenciális veszélyeire is rámutatott. A környezetvédők által hangoztatott aggodalmakat sajnos általában „elméleti lehetőségnek”, „valószínűtlen spekulációnak” címkézve szokták félresöpörni a biotechnológiában érdekelt cégek és kutatók.
Ugyanakkor a génmanipulált haszonnövények alkalmazásának az elmúlt két évben bekövetkezett robbanásszerű – és véleményünk szerint meggondolatlan – elterjesztésével egyre gyakrabban találkozunk olyan megfigyelésekkel, kutatásokkal, amelyek az „elméleti lehetőségek” realitását igazolják. A Nature-ban nemrég közölt vizsgálat például a következő meghökkentő eredménnyel szolgált: egy gyomnövényfaj (Arabidpsis thaliana) génmanipulált változata 20-szor szaporodóképesebbnek bizonyult az eredeti növénynél. A jelenségre egyelőre nincs magyarázat, tanulsága azonban az, hogy egy-egy élőlény évmilliók alatt kialakult génállománya nem egymástól független gének „összege”, hanem egy együttműködő, szelekciós folyamatokban összecsiszolódott rendszer, amelynek egyetlen része sem vizsgálható a többitől elkülönítetten. Nem remélhetjük, hogy bármelyik ponton „büntetlenül” beavatkozva a többi rész működése változatlan marad.
A génmanipulált mezőgazdasági növények, úgy tűnik, a gyakorlatban sem mindig váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Az Egyesült Államokban tavaly a génmanipulált gyapotnál következett be jelentős terméskiesés a gyapotfejek idő előtti összeszáradása miatt, idén pedig a kukoricával kapcsolatban érkeztek a vártnál alacsonyabb hozamról szóló jelentések. Ezeket a jelenségeket a hátrányos időjárási és csapadékviszonyokra próbálják visszavezetni, amely azonban nem magyarázza, hogy egy adott régióban miért csak a génmanipulált fajtákat érinti a probléma. Ezek a tapasztalatok a vegyszerfelhasználás csökkenéséről szóló érv hitelét is rontják, mivel a gyakorlatban kielégítő hozamot a génmanipulált fajtáknál is csak a gyártók által javasoltnál nagyobb mennyiségű vegyszer felhasználásával lehetett elérni. Emellett a genetikusok többsége a kártevők ellenálló képességének néhány éven belüli kialakulásával számol.
A biotechnológusok és agrárszakemberek szerint e problémák megoldása a további kutatásoktól remélhető, ami persze számukra is jó néhány évre előre biztosítja az ipar által pénzelt megrendeléseket. De érdemes-e erre a pályára állítani a fennmaradásunk alapját adó mezőgazdaságot? Kiélezni a kártevőkkel és betegségekkel szembeni versenyfutást a „természet legyőzésének” jegyében? A génmanipulált növények egysíkú megoldást próbálnak adni egy összetett, soktényezős problémára, amelyre hosszú távon fenntartható választ csak az integrált, sokféleségen alapuló, a helyi éghajlati, geológiai, társadalmi adottságokat figyelembe vevő rendszerek adhatnak. A növekedő népesség élelmiszer-ellátását aligha fogja megoldani az a gyakorlat, amely szerint a géntechnológiában élenjáró cégek büntetéssel sújtják azt a gazdát, aki – a hagyományos gyakorlatnak megfelelően, de a vállalattal kötött szerződést megszegve – másodszorra is elveti szabadalmaztatott fajtáikat. Ez nem az élelmiszer-biztonság növelése, hanem annak aláásása irányába hat.
(Biológus, Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület)
