Bár az autóbuszexporthoz kapcsolódó hitelmegállapodásokban szigorú feltételként szerepel a határidőre való törlesztés, a részleges teljesítés ellenére október 28-án útnak indítják a 80 járműből álló első tételt. Az eredeti egyezség alapján kiszállítandó 250 busz exportjának fedezésére éppen az orosz gazdasági válság kitörése idején, augusztus 24-én 35 millió dolláros hitelt szindikált egy magyarországi bankkonzorcium. A szerződés értelmében a 3,5 éves futamidejű hitel 60 százalékát a BNP-Dresdner Bank, 20-20 százalékát a CIB Hungária Bank és a Hypo-Bank Hungária jegyezte le. A megrendelő igényének megfelelően első lépésben 181, másodikban 69 buszt szállított volna ki Moszkvába a gyártó. Ez a terv azonban pénzügyi okok miatt meghiúsult. Ösz-szesen 80 jármű kiszállításához október elején adta meg a szükséges hitelgaranciát a kormány, illetve ennek nyomán a Mehib. Utóbb kiderült, a transzport elé újabb nehézség tornyosult: a vevőnek, a moszkvai városi önkormányzatnak az összesen 2,8 millió dolláros beviteli vám és a vámolással kapcsolatos adminisztrációs költségek kifizetésére sem volt pénze. Október 21-én a gyártó a CIB-bel kötött újabb – a banki illetékese szerint export előfinanszírozásként felfogható – hitelszerződést.
A Mehib vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy december 4-én az októberi összeg kétszeresét kellene fizetnie a Rosszijszkij Kreditbanknak. Az előzmények nem túl biztatóak. Az orosz gazdasági válság ugyanis idő előtt tört ki: Széles Gábor, az Ikarus Rt. elnöke és ez év tavasza óta tulajdonosa nem tudta megvalósítani piacszerzési terveit.
