Gazdaság

A FIGYELŐ 500 A HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖKRŐL – Akciókra éhesen

Egy éven belül a háztartások 40 százalékában terveznek háztartásigép-vásárlást; az erre készülők közel háromnegyede ezt saját megtakarított pénzéből kívánja megoldani - derül ki a Procensus Piac- és Közvéleménykutató Intézet által a Figyelő számára készített felmérésből. Az efféle eszközök beszerzésekor az üzletet illetően a választék, míg a terméknél az ár a meghatározó.

Hűtőszekrény, vasaló, porszívó – ez az a három háztartási készülék, amely szinte mindenhol megtalálható; a háztartások felszereltsége ezeknél meghaladja a 90 százalékot. Kiemelkedő aránnyal, 84 százalékkal még a gáztűzhely említhető. A 40-60 százalékos sávba a kávé- vagy teafőzőgép, az automata és a hagyományos mosógép, a konyhai robotgép, valamint a centrifuga tartozik. Némileg ezek alatt, a 33-39 százalékos tartományban a mikrohullámú sütő, a kenyérpirító és a fagyasztóláda található. Kétszámjegyű még a grillsütő és a villanytűzhely; a többi eszköz – beleértve például a mosogatógépet, a kenyérsütőt, a takarító- és a szárítógépet – a lakások kevesebb mint egytizedében használatos.

A hagyományos és a félautomata mosógépek, a centrifugák, illetve a hűtőszekrények átlagosan 10 évesnél is öregebbek. Újszerű állapottal – 2-3 éves átlagéletkorral – csak a kevésbé elterjedt berendezésfajták dicsekedhetnek.

Az október elején megkérdezett félezres minta – a Figyelő 500 – háztartásainak 41 százalékában tervezik, hogy a következő őszig vesznek egy vagy több háztartási eszközt, s erre átlag 66 ezer forintot szánnak. A legmagasabb arányban – a háztartások 7-9 százalékában – automata mosógép, mikrohullámú sütő és hűtőszekrény beszerzését fontolgatják. Az erre készülők csaknem háromnegyede ehhez nem kíván hitelt igénybe venni. Az a 27 százalék, amelyik nem így gondolkozik, a vásárlás értékének mintegy felét szeretné kölcsönnel fedezni.

Ha most lenne elegendő pénzük, a legtöbben először automata mosógépet, illetve hűtőszekrényt vásárolnának (a harmadik leggyakrabban említett készülék a takarítógép volt). Vagyis a „vágyálmok” listavezetői jórészt megegyeznek a belátható időn belül tervbe vett beszerzések éllovasaival.

Az árleszállítások a jelek szerint erőteljesen befolyásolják a felnőtt lakosság háztartásigép-vásárlásait. A megkérdezettek jó háromnegyede többnyire, vagy éppenséggel mindig figyelembe veszi az efféle akciókat a kívánt eszköz kiválasztásakor. Az 50 ezer forintnál drágább készülékeknél a távolság sem feltétlenül akadály: ha megéri, a válaszolók 28 százaléka akár félszáz kilométerre is hajlandó elutazni. Igaz, 48 százalékuknál ez fel sem merül.

Cserére zömmel – a lakosság 59 százalékánál – az eszközök tönkremenetelekor kerül sor. A válaszolók szűk egynegyede viszont e lépést a pénz összegyűjtéséhez időzíti, 13 százaléka pedig a többszöri meghibásodást tekinti kiváltó oknak. Valamely engedményes akció önmagában csak igen szűk körben „kényszerít” vásárlásra, a reklámok hatását pedig senki sem jelölte meg az elsődleges motivációk között.

A választásnál amúgy az ár a meghatározó, 38 százalékos aránnyal, de csaknem ugyanilyen lényegesek a korábbi kedvező tapasztalatok is. A márkanév már kevésbé fontos, a reklám pedig itt sem játszik számottevő szerepet. Az üzletek közti rangsorolásnál az emberek több mint felénél a bőséges választék esik legnagyobb súllyal a latba; a szaktudás megelőzi az előzékeny kiszolgálást és a részletfizetési lehetőségeket is.

A megkérdezettek egyébként a háztartási eszközök minőségére általánosságban 4,0-es, míg azok garanciális szolgáltatásaira 3,7-es átlagosztályzatot adtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik